Főoldal » Tehervonat és autó ütközött Hegyeshalom közelében
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Tehervonat és autó ütközött Hegyeshalom közelében

Összeütközött egy személygépkocsi és egy tehervonat Hegyeshalom közelében, az autó sofőrje megsérült, kórházba viszik – közölte a katasztrófavédelem vasárnap a honlapján.

A közlemény szerint a baleset az 1-es főút 175-ös kilométerénél, egy vasúti átkelőben történt.

Évente több, mint száz baleset történik Magyarországon a vasúti átjárókban, melyek oka elsősorban a figyelmetlenség. Azt, hogy mit kell tudni a vasúti átjárókról, mit mutatnak az országos statisztikai adatok és hogy mit tehetünk a balesetek elkerülése érdekében, ebben a cikkben próbáljuk nektek összefoglalni.

Táblák
Először talán érdemes tisztázni, hogy mit mond nekünk a jogszabály a vasúti átjárókról, hogyan kell azokat megközelítenünk és mire kell figyelni.
A vasúti átjáró előtti útszakaszt az alábbi táblák három egyenlő részre osztják, a háromsávos a legtávolabbi.

Azt, hogy milyen típusú az átjáró (berendezések nélküli, fényjelző berendezéssel ellátott vagy sorompóval ellátott), az alábbi táblák jelzik nekünk.

Élőben pedig ilyenek

A vasúti átjáró kezdetét az alábbi táblák mutatják attól függően, hogy egy- vagy többvágányos a pálya.

Forrás: ATV, Vonatbalesetek

Képek: waze.hu, veol.hu

Hasonló hírek

A rendőrségek keresik őket

Géza

Európának meg kell találnia azt a politikai irányt, amivel meg tudja védeni magát a migrációtól – videó

Géza

Brutális baleset Kőbányán: tűzoltóautóba csapódott egy kocsi, totálkárosra tört – sokkoló fotók

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------