Image default
Sporthirek

Tegnap múlt 50 éve, amikor a madridi búcsúmeccsét játszotta Puskás Ferenc

Ötven évvel ezelőtt rendezte meg a Real Madrid az akkor már három éve visszavonult Puskás Ferenc hivatalos búcsúmérkőzését.

Hetvenötezer tisztelője búcsúztatta a közönségkedvencet a Santiago Bernabéu Stadionban, ahol két nappal később BEK-döntőt játszottak – alig több, mint 31 ezer ember előtt.

„Kikapott a Tiszaszederkény” – hirdette a vaskos cím a Népsport második oldalán 1969. május 27-én. Előző nap Madridban fényes futballünnepet rendeztek Puskás Ferenc tiszteletére, az aktív játékot 1966-ban befejező, akkor 42 éves magyar csatárt búcsúztatta Real Madrid–Rapid Wien díszmérkőzéssel a spanyol közönség. A kiemelt nemzetközi érdeklődéssel kísért sportesemény a tiszaszederkényiek váratlan botlásával ellentétben nem lépte át a magyar sportlap korabeli szerkesztőinek ingerküszöbét, az újságban hiába keresünk róla beszámolót. Persze ezen nincs mit csodálkozni, kilenc évvel korábban, a magyar futballtörténelem legnagyobb egyéni alakításának másnapján is csupán ennyi jelent meg a 140 ezer ember előtt vívott glasgow-i Real Madrid–Eintracht Frankfurt (7:3) BEK-döntőről: „A hét gól ellenére a német kapus volt csapata egyik legjobb játékosa. Góllövő: Puskás (4, egyet 11-esből), Di Stéfano (3), ill. Kress, Stein, Lindner”.

Az országnak az 1956-os forradalmat követő hullámmal, a Honvéd európai, majd dél-amerikai túráját követően hátat fordító kispesti klasszis idehaza megbélyegzett személy lett, akinek – Kocsis Sándorhoz, Czibor Zoltánhoz hasonlóan – még a nevét sem igen tűrte el a sajtóban a kommunista rendszer. Némi enyhülést éppen a búcsúmeccset követő, 1970-es év hozott, amikor már a tizenhét évvel korábbi londoni angol–magyar évfordulóján megjelenhetett egy rövid cikk az Aranycsapatról: „»Az évszázad mérkőzése« a magyar labdarúgás hatalmas sikerét hozta. Válogatottunk Londonban 6:3 arányban legyőzte Anglia csapatát, góljaink közül Hidegkuti hármat, Puskás kettőt, Bozsik pedig egyet lőtt.”

Ha csak áttételesen is, de az említett 1969-es lapszámban is találunk emlékezést a Puskás Ferenc vezette ötvenes évekbeli magyar válogatottra, mégpedig Eric Batty, a World Soccer magazin szerkesztője révén, aki a néhány nappal korábbi Magyarország–Csehszlovákia (2:0) mérkőzésről fejtette ki kritikus véleményét (egy évet tévesztve elbeszélésében): „Elkövettem azt a nagy hibát, hogy ideutazásom előtt megnéztem filmen a 15 év előtti angol–magyart, amely, mint ismeretes, 6:3-as magyar győzelemmel végződött. És ha látom, mindig nosztalgiám van a »játék« után, még akkor is, ha olyan nagy tétre megy a mérkőzés, mint ez a vasárnapi is volt. Sok idegeskedés, küzdelem, kapkodás, s csak néha »ajándékba« játék – ez kevés. Sokan ma azért mennek ki szurkolni, hogy lássák az »ászokat«. És milyen könnyű csalódni bennük. Vajon Albert úgy játszott, mint ahogy azt várták tőle?”

Ami a madridi mérkőzést illeti, az addigra már tisztes pocakot eresztő Puskás Ferenc sem csillogott teljes pompájában („Nem futott sokat” – fogalmazott udvariasan a tudósító), ám a gálamérkőzésen így is őt ünnepelte az alkalomra összesereglett 75 ezer ember. Mindent elárul a fellépés jelentőségéről, hogy a Santiago Bernabéu Stadionban két nappal később lebonyolított Milan–Ajax (4:1) BEK-döntőn kevesebb mint feleannyi – hivatalosan 31 782 – érdeklődő tette tiszteletét.

„Az öreg Pancho elégedetten gondolhat a tegnapra, derült volt az égbolt, szikrázott a nap, mintha minden részlet a kedvéért állt volna össze” – írta az ABC című spanyol napilap a Real Madrid 4:2-es győzelmét hozó összecsapás másnapján. A madridiak a Betancourt – Calpe, De Felipe, Sanchis – Zoco, Pirri – José Luis, Amancio, Grosso, Puskás, Gento tizeneggyel álltak fel, az osztrák ellenfél a Fuchbicheler – Skock, Glechner, Eigenstiller – Fak, Flogel (Kaltenbruner) – Lindman, Fritsch, Grausam, Bjerregaard, Sondegaard összeállításban játszott. A tudósítások szerint Puskást menet közben Manuel Velázquez váltotta, a magyar futballcsillaggal nagyon szerettek volna „gólt rúgatni” a csapattársai, próbálkozásaikat azonban nem koronázta siker. A kezdés előtt a stadion díszpáholyában fogadta őt Juan Antonio Samaranch sportminiszter, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság későbbi elnöke, José Solís Ruiztól, a spanyol munkásszakszervezet elnökétől pedig állami kitüntetést vehetett át. Szép gesztus volt a házigazda klub részéről, hogy bár a klub íratlan szabályai szerint tízéves Real-szolgálattal lehetett kiérdemelni a kiváltságot, Puskás Ferencnek nyolc és fél évnyi madridi játék után is átengedték a búcsúmérkőzés anyagi hasznát. A hárommillió pesetás bevételből kifizették a Rapid fellépti díját és a rendezés költségeit, a maradékot kínálták fel a búcsúzó futballistának.

A spanyol média beszámolója szerint ott ült a lelátón „dona Margit” is, vagyis Bíró Margit, a játékos 65 éves édesanyja (az édesapa, idősebb Puskás Ferenc 1952 júniusában elhunyt). Felvetődik a kérdés, vajon miért éppen a Rapid Wien lépett pályára ellenfélként – a választ az ABC napilap aznap közölt Puskás-interjújából tudjuk meg. Mivel az 1968–1969-es idényben éppen a bécsi vetélytárs verte ki a BEK-ből a Real Madridot (a nyolcaddöntős párharcban egy győzelem és egy vereség után 2:2-vel, idegenben lőtt góllal jutott tovább), a spanyol fővárosban kiváló alkalmat láttak a visszavágásra, és miután az egyesület vezetői egyeztettek a főszereplővel, meghívták az osztrák labdarúgás emblematikus csapatát.

Érdemes beleolvasni az említett interjúba, amelyben szó esik Puskás pályafutásának kezdeteiről, külföldre költözéséről és arról is, miként kereste meg a Real Madrid a Santiago Bernabéu elnök jobbkezének számító Raimundo Saporta révén. „Olaszországban voltam egy Bologna–Milan meccsen, amikor Östreicher Emil felhívott, hogy éppen don Raimundo Saporta társaságában van, aki kérdezi, hogy szeretnék-e a Real Madridban játszani. »Hogyne!« – vágtam rá. Találkoztunk, két perc alatt megegyeztünk. Beilleszkedni nem volt nehéz, a futball nyelve egyetemes, megértéséhez szavakra sincs szükség.”

Emlékezetes ajándékok

A bankett a Ritz Hotelben volt, ahol minden vendég egy Puskás által készíttetett ezüst kulcstartót kapott, ebből nyújtott át egy példányt Joseph Blatter FIFA-elnöknek a játékos özvegye, Erzsébet asszony a Puskás-díj 2009-es megalapításakor. A kivételes gólérzékenysége miatt „Canoncitónak”, vagyis „Ágyúcskának” (is) becézett csatár kapott a jeles napon egy miniatűr ágyút (rajta elrontott, május helyett júniust jelző, 26-6-1969-es dátummal), a Real-drukkerek ezüstplakettel (sarkában gyémántberakásos Real Madrid-címer) búcsúztak tőle, rajta az ország madridista szurkolói klubjainak (penák) neve, de szinte nem volt olyan klub, sportszervezet Spanyolországban, amely ne kedveskedett volna neki valamivel.

(A spanyol szövegek fordításáért köszönet Smahulya Ádám kollégának.)

nemzetisport

Hasonló hírek

Férfi vízilabda junior-vb – Bronzérmes a magyar válogatott

info

Kikapott az olaszoktól a férfi vízilabda-válogatott

info

MTK-siker az örökrangadón – MTI 2014-08-31 18:31

info