7.4 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekTegnap megkezdődött a prémiummal és korrekcióval emelt nyugdíjak kifizetése

Tegnap megkezdődött a prémiummal és korrekcióval emelt nyugdíjak kifizetése

Az emeléssel kiegészített novemberi járadékok kifizetése megkezdődik – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára Budapesten, sajtótájékoztatón.

Novák Katalin közölte, a kifizetés 2 millió 750 ezer embert érint. A bankszámlákra már pénteken megérkezett a pénz, a postások pedig november 15-től viszik ki a nyugdíjakat. Az államtitkár kiemelte, Magyarország történetében először fizetnek nyugdíjprémiumot, amely a 3,5 százalékot meghaladó gazdasági növekedésnek köszönhető. Hozzátette, hogy a prémium legfeljebb 12 ezer forint lehet, ezt az összeget pedig mindenki megkapja, akinek legalább 80 ezer forint a nyugdíja.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára (MTI-fotó: Máthé Zoltán)

Emellett ebben a hónapban kiegészítő emelés is jár, amely 125 ezer forintos nyugdíj esetén szintén 12 ezer forintot jelent – ismertette Novák Katalin. Emlékeztetett: a törvény szerint csak a nyugdíjkorhatárt betöltöttek lennének jogosultak a prémiumra, a kormány azonban úgy döntött, hogy mindenki megkapja, aki nyugdíjszerű juttatásban részesül.

Az államtitkár azt hangoztatta, hogy a kormány anyagiakban is szeretné kifejezni az idősek iránti megbecsülését, valamint azon dolgozik, hogy a nyugdíjasokkal kötött szövetség értelmében megőrizze a nyugdíjak vásárlóértékét. Novák Katalin kitért arra is, hogy már az Országgyűlés előtt van egy törvényjavaslat, amely szerint a súlyosan beteg gyereküket legalább 20 évig ápoló szülők nyugdíjba vonulásuk után 2018-tól havi 50 ezer forint nyugdíj-kiegészítést kapnának.

Forrás: hirado.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work