12.7 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekSportTegnap Budapesten a Groupama Arénában: Magyarország-Lettország: 3-1

Tegnap Budapesten a Groupama Arénában: Magyarország-Lettország: 3-1

A magyar labdarúgó-válogatott a mai napon Lettországot fogadta tegnap a Groupama Arénában, majd vasárnap Portugáliával csapnak össze. A továbbiakban a magyar válogatott célja a csoport harmadik helyének megszerzése lehet – és persze az, hogy feledtessék a szurkolókkal az andorrai kudarcot.

Bernd Storck szövetségi kapitány szerdán elmondta, hogy sikerült elvégezniük a tervezett munkát, aminek köszönhetően felkészülten várja a lettek elleni meccset a magyar válogatott. A játékosok erőnlétét illetően jó volt a benyomása, és a csapat hangulata is egészen más, mint a legutóbbi mérkőzésen. Ez nagyrészt egyébként annak köszönhető Storck szerint, hogy sokan visszatértek a sérülésüket követően.

A lettek egyébként a magyar válogatott három játékosát is „veszélyesnek” tartják – mégpedig Dzsudzsák Balázst, Szalai Ádámot, valamint Gera Zoltánt, aki azonban csütörtökön sérülése miatt nem játszik.

Érdekes megjegyezni, hogy immár hetedik alkalommal mérkőzik meg a magyar válogatott a lettekkel, és eddig mindössze egy alkalommal kaptak ki a magyarok. Igaz, a 2003. szeptemberében aratott 3-1-es lett győzelem elég nagy kudarcot jelentett a magyar csapatnak… Azóta viszont 2004-ben, 2007-ben és 2016-ban is játszott egymással a két együttes, és mindannyiszor magyar győzelemmel zárultak a mérkőzések.

A 17. percben Varga középen próbált indítani, de lerántották, ami egy szabadrúgást ért. Dzsudzsák Vargát kereste, aki nem éppen oda várta a labdát, ahová Dzsudzsák küldte. A 20. percben újabb szabadrúgás következett, de a lett kapus kivédte Dzsudzsák lövését. A második gólt Dzsudzsák Balázs szöglete után szerezte Szalai Ádám. Korhut Mihály egy szép csellel szerezte vissza a labdát a 35. percben, de a kapus védte a lövését. A 39. percben szépítettek a lettek Freimanis góljával. Vége az első félidőnek, nincs hosszabbítás – a magyarok vezetnek 2-1-re.

Megkedődött a második félidő is. Gulácsi Péter két bravúros védést is produkált a 46. percben. Szalait fellökték, így kedvező helyről lőhettünk – végül a szabadrúgást Dzsudzsák lőtte el, egyenesen a sorfalba. Másodpercekkel később pedig újabb lövés ment mellé. Az 53. percben Nikita Kolesovs, aztán az 57. percben Szalai és Freimanis is sárgát kap. Csere a 65. percben: Böde Dániel érkezik Szalai helyett. Solovjovs is kapott egy sárga lapot a 66. percben. Solovjovs öngóljával (mint később kiderült, voltaképpen Dzsudzsák góljával) már 3-1-re vezet a magyar válogatott, a lett Dzsudzsák szabadrúgását csúsztatta a saját kapujába. Bese Barnabásba látszólag belerúgtak, de sárgát kapott. A lettek kettőt cseréltek a 72. percben. A 73. percben magyar csere is volt: Stieber Zoltán helyébe érkezett Elek Ákos. A 86. percben csere mindkét oldalon – Lovrencsics Gergő érkezik Varga helyébe, a letteknél Sabalát váltja Gutkovskis. A lett Davis Indrans sárgát kap a 89. percben. Négy perc hosszabbítás következett.

A magyar válogatott 3-1-re győzte le a letteket a világbajnoki selejtezősorozat hetedik fordulójában.

Forrás és képek: eloben.hu

 

 

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work