Hirmagazin.eu
Főoldal » Tegnap, 60 nyomozó 30 helyszínre szállt ki, két bűnszervezetre csaptak le
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Tegnap, 60 nyomozó 30 helyszínre szállt ki, két bűnszervezetre csaptak le

A NAV Észak-alföldi pénzügyi nyomozói egy akcióval két Hajdú-Bihar megyében tevékenykedő bűnszervezetet is kivontak a forgalomból. A négy főből álló társaság irányításával több mint 400 millió forint áfát csaltak el.

Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Kép: Hirmagazin.eu

Tettükért akár 20 év börtönbüntetést is kaphatnak – olvasható a NAV Facebook-oldalán.

A gyanú szerint a bűnbanda olyan cégláncolatot működtetett, amely elsősorban Lengyelországból származó húsipari termékeket értékesített Magyarországon. A láncolat első hazai importőre adóbevallást nem tett, vagy csak minimális összegről. Kirívóan magas forgalmat bonyolítottak le a cégek annak ellenére, hogy sem személyi, sem tárgyi feltételekkel nem rendelkeztek az áru szállításához, feldolgozásához.

Papíron a hús a bűnszervezet által irányított bonyolult számlázási láncolaton keresztül került a hazai kereskedőkhöz, a valóságban a külföldi eladótól közvetlenül a végfelhasználóhoz szállították a termékeket. Másik jövedelemszerző módszerük szerint az itthon számla nélkül értékesített árukészletet a könyvelésükben úgy tüntették fel, mintha Szlovákiába szállították volna. Az áfafizetést így megspórolták. Ennek dokumentálásához fiktív számlákat használtak fel. A közbeiktatott cégek ügyvezetői külföldi strómanok voltak, a társaságok működésére nem volt ráhatásuk. Az ügyletek legfőbb haszonhúzója egymás után két bűnszervezetet is létrehozott a csalárd manőverekre.

Egyszerre mintegy 60 pénzügyi nyomozó, pénzügyőr és informatikus szaktanácsadó 30 helyszínen végzett házkutatást. A bűnszervezet vezetője a nyomozókat többszöri csengetés ellenére sem engedte be a házába, így végül zártöréssel sikerült bejutni. A bizonyítékok mellett 50 millió forint összegben bankszámlát, valamint nagyobb értékű gépjárműveket és ingatlant is lefoglaltak a nyomozók az államot ért kár enyhítésére.

A bűnbanda tagjainak üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt kell felelniük. A bűnszervezet irányítója előzetes letartóztatásban van, társai házi őrizet és lakhelyelhagyási tilalom alatt állnak. Bűnösségükről a Debreceni Törvényszék dönt majd.

Forrás: NAV, facebook

Hasonló hírek

TAO-s ügyeskedők, vagy természetpusztítók?

Géza

Eltűnés miatt keresi a rendőrség Szeitl Lászlónét! Oszd meg, segítsük ezzel is a keresést!

Géza

12 kiló drogot talált Renike

Edit
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------