10.9 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeTudástárCsillagászat, űrkutatás„Távoli üzenet” érkezett az űrből

„Távoli üzenet” érkezett az űrből

Nevet kapott az első ismert aszteroida, amely a csillagközi űrből a Naprendszerbe érkezett: az ’Oumuamua névre keresztelték, amelynek jelentése hawaii nyelven elsőként érkező.

A sebességét és röppályáját vizsgáló kutatók szerint egy másik csillag körüli bolygórendszerből érkezett. Az aszteroidát Rob Weryk, a Hawaii Csillagászati Intézet Egyetemének munkatársa fedezte fel októberben egy Mauin lévő csillagvizsgáló segítségével – írja a BBC.com. Weryk és munkatársai észrevették, hogy nagyon gyorsan halad – elég gyorsan ahhoz, hogy ellenálljon a Nap gravitációs erejének –, ráadásul egy nagyon excentrikus röppályán.

Az excentrikus röppályán nagyon gyorsan haladó ’Oumuamua (Forrás: Twitter)

A tudósok szerint az ’Oumuamua külső jellegzetességei távoli eredete ellenére is nagyon ismerősek. Mérete, tengely körüli forgása és vöröses színe hasonlatossá teszi a Naprendszer aszteroidáihoz. Mintegy 180-szor 30 méteres – áll az Astrophysical Journal Letters című szaklapban megjelent tanulmányban. Ha más csillagok körül hasonlóképpen formálódnak a bolygók, mint a Naprendszerben, akkor várhatóan több ’Oumuamua-méretű objektum is kilökődhet a folyamat során – vélik a tudósok.

Az aszteroida jóval formálisabb elnevezése az égitestek elnevezéséért felelős Nemzetközi Csillagászati Egyesület  által adott 1I/2017 U1. Az I az interstellar, azaz csillagközi jelzőre utal. Az ’Oumuamua az első objektum, amely nevében az I betűt viseli.

Forrás: hirado.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work