12.7 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeSzabadidőBulvárTatár Csilla kisfiával cukiskodott - Itt az első babafotó!

Tatár Csilla kisfiával cukiskodott – Itt az első babafotó!

No­vem­ber 19-én szülte meg első gyer­me­két a szőke tévés, ám akkor csak a kisfia kezét mu­tatta meg a nagy­vi­lág­nak. Tatár Csilla azt mondta, hogy ugyan­azt érzi gyer­me­ké­vel kap­cso­lat­ban, mint fér­jé­vel, vagyis el sem tudja kép­zelni, ho­gyan él­he­tett eddig nél­kü­lük.

Úgy látszik, hogy most ért igazán révbe Tatár Csilla élete, méghozzá azzal, hogy édesanya lett. A népszerű tévés november végén hozta világra kisfiát, ám egészen eddig nem mutatta meg a csöppséget a nyilvánosságnak. Megható szöveggel együtt mutatta meg Milán Rubent a rajongóinak, aki oldalról nézve kiköpött anyja. Csilla azt írja, hogy nem is tudta eddig, hogy képes bárkit is úgy szeretni, ahogyan érez kisbabája iránt.

„Pont azt érzem, amit az apukájával kapcsolatban is éreztem.. nem is tudom, hogy élhettem nélküle. Két hete már, hogy itthon vagyunk Milánnal, aki egy csoda kisfiú. Kiegyensúlyozott, tündéri, szuszogó kis csomag, aki olyan tökéletesen simult bele az életünkbe, mintha mindig is hozzánk készült volna. Nem is hittem, hogy lehet így szeretni, ahogy én szeretem Őt! Szóval, most lett teljes az életem”

–  írta a fotó mellé Csilla, aki meghitten alszik kisfia mellett a cuki képen.

Tatár Csilla kisfiával cukiskodott - Itt az első babafotó! 1

Forrás: Ripost

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work