15.6 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekTarlós Istvánt munkájával elégedettebbek voltak a budapestiek

Tarlós Istvánt munkájával elégedettebbek voltak a budapestiek

Tarlós István volt főpolgármester vezetői tevékenységével jóval többen elégedettek, mint baloldali utódjáéval, Karácsony Gergelyével – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából.

Az intézet által kiadott közlemény szerint arra a kérdésre, hogy „ki vezette eddig jobban Budapestet”, Tarlóst a fővárosiak 46 százaléka, a regnáló főpolgármestert csak 26 százaléka választotta.

Megjegyezték: „régóta tudott tény”, hogy Karácsony Gergely népszerű politikus, akinek „imázsát konkrét ügyek sem tudják csorbítani”. Megállapították ugyanakkor, hogy a népszerűségből nem következik az elégedettség, s az újraválasztás automatikusan. Abban

a kérdésben, hogy maradjon-e a következő választás után Karácsony Gergely vagy ne, 40–40 százalékos döntetlen alakult ki a két tábor között.

A Nézőpont Intézetnek az önkormányzati választás évfordulójára készített kutatásában 800 embert kérdeztek meg. Az eredmények alapján a fővárosiak 48 százaléka kedveli és 42 százaléka nem kedveli Karácsony Gergelyt; az arányszámok megegyeznek a tavalyi főpolgármester-választás végeredményének arányszámaival.

Azt írták: a változatlan támogatottság azért is érdekes, mert az elmúlt egy évben „kevés látványos és fontos döntést hozott az új városvezetés”, amellyel elégedettek lennének a budapestiek.

A nehezen kialakuló városházi koalíció először a BKK vezetőváltásával, később a rakpart szimbolikus lezárásával, s végül a koronavírus járványügyi, majd gazdasági nehézségeinek kezelésében mutatott inaktivitással hívta fel magára a figyelmet” – olvasható a kommünikében.

Úgy folytatták: ezekben az ügyekben sodródott a fővárosi vezetés, „de saját témáival sem volt sokkal sikeresebb”. A hajléktalanpolitika ügyében nem érez a többség kora ősszel romlást, a fővárosiak 37 százaléka nem lát több fedél nélkülit az utcán, mint korábban (22 százalékuk igen) – tették hozzá. A Nézőpont szerint ugyanakkor

a kerékpársávok ügyében nincs többsége a főpolgármesternek.

A budapestiek 55 százaléka szerint rossz döntés volt „ideiglenes kerékpársávok felfestése több forgalmas útszakaszon” (36 százalékuk szerint viszont jó). A forgalomlassító intézkedések szintén nem örvendenek nagy támogatásnak, a fővárosiak 43 százaléka szerint született jó döntés (38 százalék szerint nem).

Így egy év távlatából kijelenthető, Karácsonynak nincs sikertörténete” – értékelt az intézet. Hozzátették: „a főpolgármester hiányzó eredményei magyarázhatják a már említett népszerűség alapján meglepően gyenge szereplését az elődjével összevetve”.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem