17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekTarlós István Főpolgármester Úr - Eddig csillagos 5-ös, gondoljuk, eztán is így...

Tarlós István Főpolgármester Úr – Eddig csillagos 5-ös, gondoljuk, eztán is így lesz!

Nézzük, hogy mit tett eddig Tarlós István Magyarország fővárosáért, és milyen további tervei vannak! (97 %-ban teljes lista)

– négy év munkával fejezték be az M4-es metrót (közben több tíz milliárd forintot szereztek vissza a városnak a korábbi rossz szerződések korrigálásával, csak az Alstomtól 36 milliár­dot szedtek vissza);

– felújították az M3-as szerelvényeit (az M2-es szerelvényeit is ők szerezték be egyébként);

– folyik az alagút és állomások 2. szakaszának kivitelezése teljes akadálymentesítéssel;
megépítették a budai fonódó villamost;

– jelentős mértékben kicserélték a BKV járműállományát;

– megújították a Margitszigetet, a Széll Kálmán teret, hat fürdőt korszerűsítettek, bővítettek;

– meghosszabbították, illetve felújították az 1-es és 3 -as villamosvonalakat;

– Mol–Bubi kerékpáros kölcsönzés;

– tízezer fát ültettek;

– Pünkösdfürdői és Aranyhegyi patak árvízvédelmi mű kivitelezése folyik;

– állatkert „Holnemvolt park” elkészült, épül a Pannon park biodóm;

– visszaszerezték a Fővárosi Vízműveket a franciáktól;

– BKV teljes működési konszolidációja, az államit meghaladó mértékű béremelés a BKV-nál;
a tao-pénzek visszaszerzése a színházaknak;

– a szemétdíjak eredeti szinten való visszaszerzése;

– a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának megalakítása;

–  számos közterület felújítása a kerületekkel közösen a fővárosi tér-köz pályázatok keretében;
a barnamezős területek feltérképezése és koncepció az újra felhasználásukra;

– új szmogrendelet;

– Duna-partok első (déli) szakasza koncepciójának elkészítése;

– együttműködési megállapodások az MTA-val és a legnagyobb budapesti egyetemekkel (hozzáteszem, az MTA-val szemben most hozott parlamenti döntést a főpolgármester úr is elhamarkodottnak tartja);

– drogprevenciós egyeztető fórum létrehozása és működtetése;

– szoborállítások; nagyszabású virágültetési akciók; mégis elindult az e-jegyrendszer pilot projektje a gyakorlatban júniusban a repülőtéri buszjáraton;

– hosszú távú mobilitási terv elkészítése és elfogadása;

– taxisrendelet; hajléktalan-infrastruktúra fejlesztése;

– repülőtéri zajprobléma megoldása (ez utóbbi még folyamatban van);

– Futár utastájékoztató rendszer;

– Budafok-kocsiszín fejlesztésének kivitelezése;

– csepeli gerincút I. ütem;

– 35 közúti és gyalogos felüljáró felújítása;

– 2700 új P+R férőhely, több mint 100 kilométer kerékpárút, együttműködési megállapodás a kerékpárosokkal;

– jegyvásárló-automaták, több száz busz, 36 új Solaris troli;

– 47 új CAF villamos; házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés;

– Pusztazámori Hulladékkezelő Központ II. ütem megépítése;

– városligeti gördeszkapark;

– Szent István park rózsakert;

– Erzsébet téri játszótér megépítése;

– 5 darab fitneszpark;

– II. János Pál pápa tér átépítése;

– Gellért-hegyi játszótér;

– Vérmező játszótér;

– Feneketlen-tavi játszótér fejlesztése;

– BKISZ 300 kilométer csatornaépítés;

– margitszigeti csatornázás;

– dél-pesti telep záportározó fejlesztése;

– Budapest teljes árvízvédelmi helyzetének felmérése és fejlesztési koncepciójának kialakítása;
nagyszabású vízcsőrekonstrukció folyamatban;

– Budapest 2030 hosszú távú fejlesztési alapdokumentum, Budapest 2020 integrált településfejlesztési stratégia

– Budapest területfejlesztési koncepciója;

– Fővárosi területfejlesztési program;

– Budapest integrált területi programja;

– tematikus fejlesztési programok;

– Duna menti területeink fejlesztési tanulmányterve és hasznosítási koncepciója;

– Budapest zöldinfrastruktúra programja;

– Budapest klímastratégiájának megalkotása;

– Szociális városrehabilitációs kézikönyv;

– Zöldinfrastruktúra füzetek kiadása, fővárosi településképi arculati kézikönyv;

– Óbudai Gázgyár tornyainak műemléki rekonstrukciója;

– Belvárosi plébániatemplom rekonstrukciójának támogatása;

– BTM Kiscelli Múzeum részleges rekonstrukciója;

– Integrált jásztótér Csepelen;

– kondipark a Margitszigeten;

– megfelelő létszámú közvetlen reptéri buszjárat létrehozása;

– Színházak éjszakája; Zene éjszakája;

– Kávéházak éjszakája;

– Rákóczi kert családi park Csepelen;

– Európa sportfővárosa év programsorozata;

– Városligeti Műjégpálya korszerűsítése.

A közeljövőben kezdődő, illetve jóváhagyott, forrásbiztosított projektek:

– A Lánchíd és teljes környezete felújítása,

– BKV-járműcserék intenzív folytatása,

– Blaha Lujza tér és Széna tér rekonstrukciója,

– XIII. kerület Béke tér szennyvízkomplexum,

– EuroVelo kerékpáros-fejlesztések,

– P+R parkolóprogram,

– Nyugati tér rekonstrukciója;

– befejeződik a Budapest 2030 hosszú távú városfejlesztési program aktualizálása,

– a budai fonódó villamos alsó ágának kivitelezése,

– Főtáv-körvezeték (már épül), a millenniumi földalatti vasút felújítása,

– M3-as metró meghosszabbítás kiviteli szintű megtervezése,

aquincumi híd és repülőtéri gyorsforgalmi út komplex, kiviteli szintű tervezése, engedélyeztetése.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem