15.6 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekGazdaságTárgyalnak a kenyér áfájának csökkentéséről

Tárgyalnak a kenyér áfájának csökkentéséről

A Magyar Pékszövetség évek óta szorgalmazza a sütőipari termékek, mint az egyik legalapvetőbb élelmiszerek áfájának csökkentését.

Kép: Bonjour Möszjő bácsi!

Az elmúlt napokban megjelent sajtóhírek szerint Fazekas Sándor leköszönő földművelésügyi miniszter és Éder Tamás, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének (ÉFOSZ) elnöke is egyetértett abban, hogy az áfacsökkentés emelte az érintett termékek forgalmát (például sertés és csirkehús). Emiatt a lépés a gazdaságfehérítő hatással együtt a vártnál jóval kisebb bevételkiesést jelent az államnak. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke nevesítve is beszélt a lisztről és a pékáruról, mint amelyeknek helye lenne az 5 százalékos áfakörben.

A Pékszövetség üdvözli, hogy a pékek áfacsökkentési törekvéseit befolyásos és meghatározó ágazati képviselők, vezetők támogatják – reagált az egyeztetések hírére Septe József, az érdekképviselet elnöke. Úgy véli, a lépés nemcsak élénkítené a sütőipari termékek forgalmát, de helyzetbe hozná a tisztességes magyar vállalkozásokat is.

Az áfacsökkentéssel szerzett tapasztalatok nemcsak itthon, de a szomszédos országokban is kedvezők – mutatott rá a vezető. Romániában évekkel ezelőtt szintén radikálisan csökkentették a sütőipari termékek forgalmi adókulcsát, és ez minden érintett szerint hatékony volt.

A szövetség bízik abban, hogy a sajtóhírek és nyilatkozatok azt is jelentik, hogy a kormányzat komolyan fontolóra veszi a pékáru áfájának 5 százalékra mérséklését. Az ágazat szereplői folyamatosan készen állnak az egyeztetésre, a szegmensben működő vállalkozásokban pedig megvan a potenciál, hogy az így nyerhető mozgásteret felzárkózásra, a versenyképesség fejlesztésére fordítsák – zárta Septe József.

Forrás: NAV, adozona

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem