5.8 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekGazdaságTanévkezdésre megnyílhat a Nyugati pályaudvar vágánycsarnoka, valamint újjáépítik az aluljárót is..

Tanévkezdésre megnyílhat a Nyugati pályaudvar vágánycsarnoka, valamint újjáépítik az aluljárót is..

A létesítmény a MÁV Zrt. beruházásában, a Magyar Építő Zrt. kivitelezésével valósul meg.

Várhatóan a szeptemberi tanévkezdéstől újra használhatják az utasok a budapesti Nyugati pályaudvar felújított vágánycsarnokát – derül ki a MÁV Zrt. pénteki közleményéből. A Nyugati pályaudvar vágánycsarnokát fedő új tetőszerkezet befejezése után hamarosan a pénztárcsarnok épületének külső állványozásával is elkészülnek a szakemberek, valamint megkezdődik a gyorsétterem feletti tető felújítása is.

Ahogy azt már korábban megírtuk: a beruházás keretein belül 8200 négyzetméteren esik át rekonstrukción a pályaudvar több mint 140 éves műemléképülete. A létesítmény a MÁV Zrt. beruházásában, a Magyar Építő Zrt. kivitelezésével valósul meg.

A közlemény szerint szombattól, a tetőszerkezet felújításának munkálatai idejére a Teréz körútra nyíló gyorsétterem átmentileg szünetelteti működését. A munkálatok a nyár végére befejeződnek.

 

Jelenleg már a homlokzatfestés zajlik

Már befejeződtek a vágányok felőli tornyok díszműbádogos-, kő- és téglarestaurátori munkálatai, továbbá megújultak a nyílászárók is.

Felkerültek a díszablakok és a régi műpalafedést természetes, antracit színű palára cserélték. A tetőszerkezet homlokzati részén elhelyezkedő koronaelem festése pedig az acélszerkezettel azonos színárnyalattal készült. A vágánycsarnokban jelenleg vakolatjavítás és homlokzatfestés zajlik, felújítják a nyílászárókat, és a Teréz körúti üvegfalnál és az Eiffel tér homlokzatánál található órák is megújulnak.

A felsorolt munkálatokon felül a MÁV kormányzati és uniós források segítségével további utasforgalmi fejlesztéseket és akadálymentesítést végez. A teljes aszfaltozott járófelületet kicserélik és új, modern digitális utastájékoztatás épül ki.

Az aluljáró felújítása is a projekt része

A pályaudvar aluljárójában a világítási rendszer teljes felújításával, a beázási problémák megszüntetésével, majd az álmennyezet újjáépítésével megújulnak a keresztalagút utasforgalmi terei.

Az akadálymentes közlekedés érdekében a pályaudvar gyalogos-aluljáróját és a váci vágányokkal szembeni üveges várórészt, az úgynevezett hidegvárót összekötő és jelenleg nem működő liftet is kicserélik. A pályaudvar Teréz körút felőli akadálymentes megközelítésére új rámpa épül.

A vágánycsarnokban a vakok és gyengén látók számára vezető-, úgynevezett taktilis sáv készül, amelynek megtervezését a Magyar Vakok- és Gyengénlátók Országos Szövetsége segítette. Ennek elhelyezése a teljes pályaudvaron több ütemben valósul meg, várhatóan 2022-ben fejeződik be – áll a közleményben.

magyarepitok

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work