Hirmagazin.eu
Főoldal » Táncos Guinness-rekordkísérlet Óbudán
Bulvár

Táncos Guinness-rekordkísérlet Óbudán

Ahogy az elmúlt két évben, várhatóan idén is Guinness-rekord felállítására kerül sor tömegsport szépkorúak kategóriában jövő vasárnap, Óbudán.

 

A rendező No.1 Mini és Motoros Team Sportegyesület tájékoztatása szerint a tánc világnapján 8 órakor kezdődő rekordkísérletben az 55 évnél idősebbek vehetnek részt, a csúcsot az életkorok összege adja majd. Hivatalosan a rekordkísérlet célja: a legnagyobb létszámú szépkorú korosztályba sorolható párok által bemutatott közös tánc csúcsának felállítása.

Az eseményen két éve több rekord is megdőlt: a 100 éves Hőbe József és a 103 esztendős Gombos Sándorné felállította a világ legidősebb táncospárjának rekordját 203 évvel, a 932 táncos átlagéletkora pedig 67,3 év volt. Tavaly a rangidős pár összéletkora 205 év volt. A legidősebb 15 résztvevő átlagéletkora 91,33 évre jött ki. A rendezvény, amelynek Schmitt Pál volt köztársasági elnök a fővédnöke, idén kapcsolódik a Családok éve sorozathoz.

A rekordkísérlethez további zenés és családi programok is társulnak a Szentendrei úti Auchan parkolójában.

Forrás: MTI

Hasonló hírek

A rendőrség közölte: holtan találtak az ismert tévésre fürdőszobájában (Olvasd el és nézd meg!)

Géza

“Fáj, hogy nem állhattunk egy színpadra” – Különleges kapcsolata volt Cipővel Farkas Bertalannak

Mazsi

Folytatódik Hódi-Berki harc: Milyen embernek szültem gyereket?

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------
×

Csatlakozz népes facebook követőink táborához!