Hirmagazin.eu
Életmód hírek

Tanácsok az újévi macskajaj enyhítésére, illetve megelőzésére

A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint a másnaposság (népies nevén macskajaj): „a részegség utáni kellemetlen, fejfájós, émelygős közérzet, másnapos, zákányos állapot; borcsömör”.

Tanácsok az újévi macskajaj enyhítésére, illetve megelőzésére

Ettől pontosabbnak tűnik a wikipédia meghatározása, mely a nagy mennyiségű alkoholos ital fogyasztásának másnap jelentkező utóhatását érti ezen a fogalmon.

Ahhoz, hogy az okaira választ tudjunk adni, először a másnaposság tüneteit kell összegyűjtenünk. A tünetek – melyek természetesen az egyén alkoholtűrő-képességétől, az elfogyasztott ital mennyiségétől, minőségétől és számos egyéb tényezőtől is függenek – általában néhány órával az ivás befejezése után jelentkeznek, és 24 óráig is eltarthatnak. A másnaposság legfontosabb jellemzői, szimptómái az alábbiakban foglalhatók össze:

– fejfájás és izomfájdalmak;
– gyengeség és kimerültség;
– erős szomjúság és kiszáradás (dehidratáció);
– szédülésben megnyilvánuló elektrolit-egyensúlytalanság;
– émelygés és hányás;
– gyomorfájás és a gyomor nyálkahártyájának gyulladása;
– alvászavar, álmosság;
– csökkenő figyelem és koncentrációképesség;
– hangulatváltozás és depresszió;
– ingerlékenység és szorongás;
– remegés és megnövekedett pulzusszám;
– izzadás;
– magas vérnyomás;
– gyakori vizelés;
– alacsony vércukorszint;
– a normális bioritmus megszakadása;
– száraz száj, rossz szájíz;
– emlékezetkihagyás;
– érzékenység a fényre és a zajokra;
– hasmenés (diaré).

E meglehetősen kellemetlen tünetek ellenére, a civilizáció hajnalától kezdve előszeretettel fogyasztják az emberek az alkoholt, és szenvednek a következményeitől. Bár a mai italok sokkal tisztábbak, szigorúan ellenőrzött a gyártásuk, és óriási a választék belőlük, ha a kelleténél többet iszunk, az utóhatásai ma sem mások. Röviden tehát úgy is fogalmazhatnánk, hogy a másnaposság alapvető oka a túlzott mennyiségű alkoholfogyasztás.

Az alkoholnak különböző hatásai lehetnek az emberi szervezetre, így a másnaposság tüneteinek súlyossága is meglehetősen változékonyak. Sokkal intenzívebbek lehetnek a panaszok, ha üres gyomorra, vagy dehidratált állapotban fogyasztunk alkoholt, de az sem jó, ha gyorsan iszunk, vagy olyankor nyúlunk a pohár után, amikor nem érezzük jól magunkat.

Az is köztudott, hogy egyes népcsoportok sokkal hajlamosabbak a másnaposságra, mint mások. Ez a fajta érzékenység az alkohol lebontásáért felelős, aldehid-dehidrogenáz (ALDH) enzim tökéletlen genetikai változatának tulajdonítható. Az ilyen személyek szervezetében felhalmozódik az alkohol, és a toxikus hatásai sokkal tovább érvényesülnek, mint normálisan.

De nemcsak bizonyos rasszok, hanem egyes személyiségtípusok is fogékonyabbak lehetnek a másnaposságra. Különösen a negatív gondolkodású, agresszív, depressziós, vagy bűntudatot tápláló embereknek kell óvakodniuk az alkoholtól. A másnaposság súlyosságát ezen kívül befolyásolja az ember életkora, a neme, a testsúlya, hogy fogyasztott-e más drogot, és nem mindegy az alkohol típusa sem.

Az alkohol az emberi szervezetben a hatásait igen komplex mechanizmuson keresztül fejti ki hatásait, melyek rendkívül sokfélék és változatosak lehetnek, ezért most csak a legfontosabbakat: a kiszáradást, a mérgezést, a szabad gyökök kialakulását valamint a só- és cukorveszteséget érintem részletesebben.

Dehidratáció (kiszáradás)

Ez a legjobban dokumentált következménye az ivászatnak. Mámort okozó tulajdonsága mellett az etanol vízhajtó is, s így az ivászat következtében több folyadékot vesztünk, mint amennyit bevittünk. Az etanol hatással van az agyalapi mirigyre (hipofízisre), mely ennek következtében blokkolja a vese vízvisszatartó képességét szabályozó vazopresszin (antidiuretikus) hormon termelését. Ha pedig a hormonális jel ki van kapcsolva, semmi sem akadályozza meg, hogy a hólyagba kerüljön az összes elfogyasztott víz. A megfelelő vízellátás alapvető a szervezet funkcionálásához, s ha az egyes szervek nem kapják meg a szükséges vízmennyiséget, onnan szereznek vizet, ahonnan tudnak, beleértve az agysejteket is. Bár maga az agy nem érez fájdalmat, amikor a vízveszteségtől kezd összezsugorodni, a külső membránokat a koponya belsejével összekötő fájdalomra érzékeny rostok megnyúlnak, fejfájást okozva.

Mérgezés

Az etanol (etilalkohol) meglehetősen tiszta, jól lebontható, ami megmagyarázza, hogy miért érvelnek fogyasztása mellett a vodkaivók, és azt is, hogy miért szenvednek kevésbé a másnaposságtól. És valóban, sok szempontból igazuk van. Ha az alkoholos italt etanol víz és különféle ízanyagok összességének tekintjük, észre kell vennünk, hogy az ízesítő anyagok némelyike meglehetősen félelmetes. A vörösborok különféle vegyi anyagokat tartalmaznak, ezek adják az adott márka különleges ízét. Bár számos közülük mérgező, a jó borokban olyan kis mennyiségben vannak jelen, hogy az emberre nem veszélyesek.

Azonban, ha bort nem megfelelően kezelték, eleve több benne a szennyezés, ha pedig desztillációval besűrítették, az alkoholtartalom növelésével a káros anyagok koncentrációja is nagyobb lesz. Ez az oka annak, hogy egyes borok és égetett szeszes italok oly szörnyű macskajt okoznak. Még rosszabb a helyzet, ha az italunk metanolt is tartalmaz. Ez az etanol „szegény rokona”, és szennyeződésként található meg az olcsó vörösborokban, whiskykben és gyümölcs brandykben. A metanol tüzelésre használt alkohol, mely nagy mennyiségben fogyasztva vakságot, sőt halált okozhat. A máj, mivel veszélyes méreg, igyekszik megküzdeni vele, azonban a győzelem pirrhuszi, mert a metanol egyik bomlásterméke a hangyasav, az a gonosz vegyület, melyet a hangyák spriccelnek a támadóikra.

Szabad gyökök képződése

Egyszerűen fogalmazva, a máj feladata a testben lévő mérgek megsemmisítése, és amikor inni kezdünk, hozzáfog az etanol lebontásához. Azonban ez a folyamat ártalmasan reagens vegyületeket, úgynevezett szabadgyököket generál. Ezeket általában egy enzim, az erősen antioxidáns glutation pusztítja el. Amikor azonban alkoholt fogyasztunk, a glutation készletünk lecsökken, és így a szabadgyökök támadást indíthatnak a máj ellen.

Sóveszteség

A toalett gyakori látogatása nemcsak vízveszteséggel jár, hanem a benne oldott sók is eltávoznak a szervezetből. A kálium- és nátrium ionok különösen fontosak az idegek és az izmok optimális működéséhez. Az egyensúly felbomlása émelygést, fáradtságot és fejfájást okozhat.

Cukorveszteség

Az alkohol megtámadja a szervezet glikogén készletét, mely fontos tartalék energiaforrás a májban. Ezért – miután nagy része lebomlik glükózzá – eltávozik a vizelettel. Gyorsan mozgósítható energiatartalékunk kimerülése miatt ébredéskor gyengének, remegősnek érezzük magunkat.

Ha nem kerülhető el az alkoholfogyasztás, vagy magunk döntünk úgy, hogy kirúgunk a hámból, akad néhány jó tanács, melyet érdemes megfogadnunk. Segít a másnaposság megelőzésében enyhítésében, ha lassan, mértékkel iszunk. Lehetőleg egyfajta alkoholos italt fogyasszunk, és olyant (vodka, gin) válasszunk, mely tiszta, és kevés összetevőből áll, a különböző adalékok ugyanis növelik a másnaposság kockázatát.

Nem véletlenül tanácsolják, hogy ne keverjük össze az italokat. A különböző italok különféle tisztaságúak, és a színező- valamint az ízanyagok között érdekes reakciók léphetnek fel. Erre utal az angol folklórból ismert tanács: „Ne keverd össze a szőlőt a gabonával”, vagy „Borra sör, meggyötör” mondásunk.

Ha kistermetűek vagyunk, az alkohol hamarabb és jobban fejbe ver bennünket. Tartsunk mértéket. Ha az ajánlott mennyiségnél több alkoholt fogyasztunk, az alkoholos italok között igyunk meg egy pohár vizet. Ez megóv a dehidratálódástól, segít abban, hogy kevesebbet igyunk, és enyhíti a másnaposság tüneteit.

Lefekvés előtt pedig 1 liter vizet igyunk meg a jobb eredmények érdekében. Bár a sok víztől – mivel az alkohol kikapcsolja a vese vízvisszatartó funkcióját – gyakrabban kell éjszaka a fürdőszobába járnunk, az eredmény – különösen, ha a víz a szomjunkat is oltja – megéri az áldozatot. Sokan javasolják, hogy együnk italozás előtt. A teli gyomor csökkenti az alkohol hatását a szervezetben. A zsíros és olajos ételek „kibélelik” a gyomrunkat, és gyengítik az alkohol felszívódását a véráramba. Végig figyeljünk arra, hogy mennyi alkoholt fogyasztunk, ügyeljünk a folyadékbevitelre, és időben álljunk meg.

A legújabb kutatások szerint a fügekaktusz eszencia mérsékelten csökkenti a másnaposság tüneteit, legalábbis egy 2004-es tanulmány szerint, ahol 64 egészséges fiatalember vizsgálatának eredményeit összegezték. A tapasztalatok azt mutatták, hogy gyengült néhány macskajaj szimptóma (émelygés, száraz száj), ha öt órával az alkoholfogyasztás előtt fügekaktusz-kivonatot adtak a páciensnek.

A legjobb macskajaj-gyógymód keresése ősi kihívás, a javasoltak némelyikével egész biztos találkoztunk egyszer. Természetesen a legbiztosabb orvosság a másnaposság megelőzésére az absztinencia vagy a mérsékelt alkoholfogyasztás.

Ha mégis sok alkoholt fogyasztanánk, az egyetlen holtbiztos módszer a megszabadulásra a kivárás. Nincs olyan természetes orvosság, mely bizonyítottan megszabadít minket a másnaposság minden tünetétől. A legjobb gyógyszer a másnaposságra az idő. Ha nem fogyasztunk ismét alkoholt, a szervezet általában 24 órán belül regenerálódik. Azonban nem mindenki viseli jól a szenvedést, ezért felsorolok néhány javaslatot, gyógyírt, mely segít csökkenteni a tünetek súlyosságát.

Tojásételek

Számos hagyományos másnaposság-gyógyszer (prairie oysters koktél, omlett stb.) tojást tartalmaz. Sokan pedig az éhgyomorra lenyelt nyerstojásra esküsznek. E gyógymód mögött az állhat, hogy a tojások ciszteint tartalmaznak, ami segít a szabadgyökök megsemmisítésében.

A só- és cukorveszteség pótlása
A tojásokon kívül adjunk a „betegnek” banánt, mely sok káliumot tartalmaz. A kálium segít az elvesztett elektrolitok pótlásában és a kiszáradás megelőzésében. Kiváló gyógyszer a macskajajra egy evőkanál méz bedobása. A mézben sok a fruktóz, ami felgyorsítja a testben lévő extra alkohol metabolizálását és mérsékli a másnaposság tüneteit. Készíthetünk gyümölcs- és banánturmixot, ami segíti a vércukor stabilizálását és enyhíti a fáradtságot és hangulatingadozást. Gyömbéres sütemény evése vagy cukor fogyasztása csökkenti az émelygést és a hányingert. Azonban a gyömbért ne vigyük túlzásba, mert további egészségi problémákat okozva, ingerelheti a gyomornyálkahártyáját

Forró zuhany

Elsősorban azzal segít, hogy lazítja a hát- és a nyakizmokat, segíti, élénkíti a vérkeringést, ami a fejfájás mérséklését okozza. Masszázzsal kiegészítve még jobb.

Vese dialízis

Mivel a tivornya után nem számíthatunk arra, hogy a vesénk megtisztítsa a vérünket, gépre lehet szükségünk. Ha abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy hozzáférünk egy dialízis masinához, és egy azt kezelni tudó ápolónő is van a közelben, 4-5 óra alatt teljesen megszabadulhatunk a kellemetlen tünetektől. Ez azonban nem egy olcsó művelet, és – figyelemmel a másnaposság gyakoriságára – valószínűleg egy darabig még nem fogja támogatni az egészségbiztosítás.

N-acetyil-cisztein (NAC)

Ez egy aminosav étrend-kiegészítő, mely igen hatékony a szabadgyökök megsemmisítésében. Fogyasztása növeli a szervezet glutation termelését, mely remek antioxidáns. Sokak szerint igen hatékony másnaposság gyógyszer, és különösen akkor jó, ha reggel tiszta fejre van szükségünk.

Oxigén

A népi bölcsesség élénk sétát javasol a hegyekben, mondván hogy a friss, oxigén dús levegő jót tesz a másnaposság ellen. A probléma ezzel az, hogy amikor a legnagyobb szükségünk lenne erre, nincs erőnk feltápászkodni ágyból, és kimenni a szabadba. Az elgondolás az, hogy a megnövekvő oxigénbevitel javítja az anyagcserét, és ezzel megnöveli a méreganyagok lebomlási sebességét. Lehet benne valami, ugyanis a könnyűbúvárok már régóta tudják, hogy reggel egy jó befújás az oxigénpalackból, eltünteti a fejből a ködöt.

Csípjük meg a kezünket

A balkezünk hüvelyk- és mutatóujja között van egy idegcsomópont, egy olyan akupresszúra pont, mely csökkenti a nyomást a fejben és a nyakban. Ha ötpercenként ismételve 30 másodpercen át erősen megcsípjük ezt a pontot, állítólag a fejfájás enyhülni fog. Ami biztos, az biztos, azért valami fájdalomcsillapító pirulára, vagy hideg vízes borogatásra is szükség lehet.

Sóoldat

A kisállat-kísérletek igazolták, hogy a mérgezett emésztőrendszer sokkal jobban gyógyul izotóniás oldat, mint tiszta víz alkalmazása esetén. Ha vizet készülünk inni, tegyünk bele egy kanálnyi sót, és valamennyi cukrot, hogy elvegyük a kellemetlen ízét. Bevehetünk néhány porrá tört fájdalomcsillapítót is, azonban gondosan olvassuk el a mellékelt használati utasítást, mert egyes gyógyszerek – különösen alkoholos állapotban – károsíthatják a májat.

Koffein

Egy jó erős kávé vagy tea bármely napszakban felélénkíti az embert, azonban a koffein csak stimulálja a fáradt testet. Nem gyógyít semmit sem, ám ha olyan állapotban vagyunk, hogy le tudjuk nyelni a forró italt, valószínűleg már a gyógyulás útján vagyunk. Ezen kívül a koffein vízhajtó is, és a játéknak ebben a fázisában nem kívánatos a további vízveszteség, ezért jobb elkerülni a kávét, teát, colát, és a különféle energiaitalokat. Ha viszont hasogat a fejünk, készítsünk egy csésze erős kávét, és ne cukrot, hanem citromlevet tegyünk bele. Ettől gyorsabban elmúlik a fejfájásunk. Főzzünk kakukkfű teát, és melegen igyuk meg. Ez az egyik legjobb gyógyszer a hányingerre.

Víz, erőleves, sportitalok

Ha másnaposságtól szenvedünk, a legfontosabb a test folyadékveszteségének a pótlása. Igyunk meg 8-10 pohár vizet, vagy színtelen húslevest/erőlevest együnk ebédre. Megfelelő sportitalok (elektrolitok) is hasznosak lehetnek az alkoholmérgezés okozta kálium- és sóveszteség pótlására. A probléma az, hogy ezek a piaci igények miatt ezek általában szénsavasak, ami aligha lehet kívánatos a másnaposságtól sajgó gyomornak. Ám ha kibírjuk, vagy találunk szénsavmenteset, érdemes kipróbálnunk. A citrusfélék (narancs, citrom) leve, vagy a menta- és gyömbértea fogyasztása ugyancsak enyhítheti a kellemetlen tüneteket.

Almaecet

Egy teáskanál almaecetet keverjünk össze azonos mennyiségű szóda-bikarbonáttal és egy fél pohár vízzel. Ha ezt megisszuk, enyhülnek a másnapos panaszok és gyorsabban felépülünk. A szódabikarbóna pótolja az elektrolit-veszteséget, és mérsékli a dehidratációt, míg az almaecet kiegyensúlyozza a test pH szintjét, csökkenti a toxicitást és megóvja a májat a további károsodástól.

Végezetül arról is szólnék röviden, hogy mit ne tegyünk. Semmiképp se próbáljuk a „szőrével” gyógyítani a „kutyaharapást”! Egy kupica alkohol a felkelés után csak átmenetileg nyújt némi enyhülést, ezért azonban szenvedésünk meghosszabbításával drágán kell megfizetnünk. Nem jók a szénsavas és a koffein-tartalmú italok sem. Az előbbiek a gyomrunk nyálkahártyáját izgatják, az utóbbiak pedig vízhajtók.

Ne hagyjuk üresen a gyomrunkat, mert az súlyos savasodást, és a tünetek rosszabbodását okozhatja. Azt is alaposan gondoljuk meg, hogy milyen fájdalomcsillapítót veszünk be. Alkoholos állapotban a paracetamol például veszélyesen károsíthatja a májunkat.

És a sokak által tanácsolt szauna sem tanácsolt az ilyenkor magas pulzus és vérnyomás miatt.

Forrás: erzsebetrosta.hu

Hasonló hírek

Az egész országot megindította a budapesti gyógyíthatatlan fiú levele

Mazsi

Bálint, avagy Valentin-nap

info

Tegnap múlt 70 éve (1948. 12. 26.), hogy Mindszenty József esztergomi érseket letartóztatták kémkedés, valutaüzérkedés, hűtlenség és hazaárulás vádjával, Oszd meg!

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------