11.3 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldTámadnak a migránsok, de most máshogy... Oszd meg!

Támadnak a migránsok, de most máshogy… Oszd meg!

Félelmetes dolgot művelt a férfiakkal egy afrikai energiaital, amit örömmel hordott be az EU, de hála istennek, betiltották

Órákig tartó, szűnni nem akaró erekciót okoz egy afrikai energiaital-márka. Az ital összetevőinek elemzése során kiderült, hogy a termék veszélyes mennyiségben tartalmazta a Viagra hatóanyagát.

A zambiai egészségügyi hatóságoknak már januárban szemet szúrt a gyanús nedű, akkor azonban még csak figyelmeztettek az esetleges kockázatokra.

Aztán szép lassan érkeztek a beszámolók a konkrét esetekről, szinte az összes országból, ahova eljutott a méreg.

Egy férfinak például hat órán keresztül volt erekciója, miközben hevesen verejtékezett.

Ez a mellékhatás nem meglepő módon csak még népszerűbbé tette az energiaitalt az erősebb nem körében, hamar elkapkodták a boltok polcairól, így a hivatalos szerveknek lépniük kellett valamit az ügyben.

Bár az italt Zambiában gyártják, bőven jutot exportra, az afrikai országokban is, többek között Zimbabwében, Ugandában, Malawiban, és az EU-ban is forgalmazták.

Kép megtekintése a Twitteren

ZimLive@zimlive

A Zambian energy drink banned in Uganda for causing a 6-hour erection has suffered a similar fate in Zimbabwe after authorities found it contains a dangerous ingredient which can cause heart failure https://www.zimlive.com/2019/03/19/zimbabwe-bans-zambian-energy-drink-warning-it-can-cause-heart-problems/ 

A csomagolás ugyancsak árulkodó, a címke – amelyen egy izmos férfi feszít – afrodiziákumként hirdeti a terméket. A libidófokozásban van is valami,ám az nem természetes alapanyagnak, hanem a szildenafil-citrátnak köszönhető.E vegyület sokaknak ismerős lehet, a Viagra hatóanyaga.

A zambiai és a dél-afrikai laborokban kimutatták, hogy a 250 milliliteres kiszerelésben kapható energiaitalban 68,5-71,3 milligramm szildenafil-citrát található. Összehasonlításkénta Viagra csupán 50 milligrammnyit tartalmaz a vegyületből,emiatt mindenképpen veszélyes mennyiségről van szó.

A túl hosszan tartó merevedés nem vicces, hanem igen veszélyes állapot, mivel a péniszben csapdába esett oxigénszegény vér komolyan károsíthatja a környező szöveteket. Emellett a szildenafil-citrát számos mellékhatást okozhat, sokan eleve nem szedhetik különböző egészségügyi okok miatt.

A zambiai hatóságok végül veszélyesnek nyilvánították az italt, és betiltották a forgalmazását.

origo nyomán

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work