Hirmagazin.eu
Főoldal » Tállai: kétezer milliárd forint marad a lakosságnál és a vállalatoknál – videó
Gazdaság

Tállai: kétezer milliárd forint marad a lakosságnál és a vállalatoknál – videó

A hiteltörlesztési moratóriumnak köszönhetően 2020-ban kétezer milliárd forint többletforrás marad a lakosságnál és a vállalatoknál

– mondta a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján.

Tállai András hozzátette: a kormány gazdaságvédelmi intézkedései között a hiteltörlesztési moratórium érdemi segítséget jelentett.

A jelenlegi adatok szerint a lakosság 40 százaléka döntött úgy, hogy tovább törleszti hiteleit, tehát több mint fele élt a moratórium lehetőségével. A nagyvállalatok 70 százaléka, a kis- és középvállalatok 40 százaléka törleszti tovább a hiteleket – mondta. Az igénybe vett moratórium év végéig kifutó összege mintegy 2000 milliárd forint, ami a GDP mintegy 4,5 százaléka, tette hozzá.

Fontosnak nevezte, hogy újra elindult a vállalati hitelezés Magyarországon, a Növekedési hitelprogram hajrá keretében már több mint 10 milliárd forint hitelt vettek igénybe a magyar vállalkozások.

Tállai András hangsúlyozta: Magyarország a vírussal szembeni küzdelem első fordulóját megnyerte, az egyik legeredményesebben védekező ország, nem csak az időben hozott egészségvédelmi, hanem gazdaságvédelmi intézkedések miatt is.

Az államtitkár azt mondta, a tőke- és kamattörlesztés december 31-ig való felfüggesztése világszerte egyedülálló lehetőség, Nyugat-Európában a moratórium nem érint ilyen széles kört, és az ideje is jellemzően három hónap.

Ismertetése szerint az intézkedés mintegy 7,7 millió hitelszerződést érintett. 2020 februárban a bankok mérlegében 15 ezer milliárd forint hitelállomány volt, amelyből 8 ezer vállalati, hétezer milliárd lakossági hitel. Ha mindenki igénybe veszi a moratóriumot, akkor az ügyfelek év végéig mintegy 3600 milliárd forintot tudtak volna megtakarítani.

A hitelmoratórium bevezetése az álláshelyek megőrzését és a fogyasztás bővülését is szolgálja – jegyezte meg.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a veszélyhelyzet megszüntetése után is bárki dönthet úgy, hogy december 31-ig nem törleszti a hiteleit.

Kiemelte, hogy az időben meghozott és hatékony gazdaságvédelmi intézkedések miatt hazánk a lehető leghamarabb kilábalhat a járvány okozta gazdasági válságból, és újra Magyarország lesz az Európai Unió egyik legnagyobb gazdasági növekedéssel bíró tagállama.

Kormányzati Tájékoztatási Központ, www.hirmagazin.eu         

Hasonló hírek

Béremelést kapnak a rendőrök

Edit

Vietnamba érkezett a magyar delegáció

Géza

Történelmi mélypontra zuhant a forint a koronavírus miatt

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------