18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekGazdaságTállai: a cégek 40 százaléka lett megbízható adózó

Tállai: a cégek 40 százaléka lett megbízható adózó

A második negyedéves rangsoroláskor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az 538 ezer magyarországi cég közül 208 ezernek adta meg a megbízható státuszt, e vállalkozások kaphatják kézhez az általános 75 napnál 30 nappal korábban a visszaigényelt általános forgalmi adót – mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.

Kiemelte: 2018-tól a jó minősítésű adózóknál további 15 nappal, 30 napra rövidül az áfa kiutalási határidő.

A második negyedéves rangsoroláskor mintegy 295 ezer vállalkozás került az átlagos kategóriába, míg kockázatos minősítést majd 34 ezer cég kapott – tette hozzá Tállai András.

Egy befizetéssel ki lehet kerülni a kockázatos kategóriából

Kérdésre az államtitkár elmondta: ha egy cég kockázatos minősítést kap, de rendezi tartozását, akkor már a soron következő minősítéskor kikerül ebből a kategóriából. Több vállalkozás él is a lehetőséggel, és igyekeznek mielőbb kikerülni a szigorúbb szabályokkal, szankciókkal járó minősítésből. Az első negyedévhez képest a másodikban mintegy két és félezerrel csökkent a kockázatos cégek száma.

Cégbesorolási rendszer

A tavaly debütált cégbesorolási rendszer lényege, hogy az adóhivatal negyedévente három kategóriába sorolja a Magyarországon működő gazdálkodókat – emlékeztetett Tállai András. Megbízható, jó minősítést kaphat az a társaság, amely időben és pontosan befizeti az adót, kockázatosnak pedig azok a vállalkozások számítanak, amelyek súlyosan megszegik az előírásokat. Általános minősítést az kap, amelyik nem sorolható se a megbízható, se a kockázatos adózók közé – magyarázta az államtitkár.

A korábbi visszautalással egyszerre jár jól a vállalkozás és a költségvetés is. Az adóbefizetések ugyanis időben és hiánytalanul megérkeznek az államkasszába, a cég gyorsan hozzájut az összeghez. Az első rövidebb idejű kiutalás márciusban történt, akkor nagyjából kétszázmilliárd forintot utalt ki a NAV a megbízható cégeknek – ismertette.

Tállai András kiemelte: a megbízható cégek adóhatósági ellenőrzése nem tarthat tovább 180 napnál, továbbá bevallási, bejelentési hiányosságok esetén a NAV előbb tájékoztatja az érintett céget a problémáról, és büntetést csak akkor szab ki, ha a vállalkozás nem reagál a felszólításra.

A bírságok is alacsonyabbak e cégeknél: a kiszabható mulasztási, vagy adóbírság felső határa az általános szankció 50 százaléka lehet. Ezek mellett a jó minősítésű társaságoknak – kisebb elmaradásra – évente egy alkalommal legfeljebb 12 havi automatikus fizetési könnyítés jár, mégpedig pótlékmentesen – tette hozzá.

Forrás: MTI

Képek: NAV, DAS KönyvelésMoszi

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem