Hirmagazin.eu
Főoldal » Tagad a rákóczifalvai sorozatgyilkos
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Tagad a rákóczifalvai sorozatgyilkos

Előkészítő ülést tartott a három rákóczifalvai ember meggyilkolásával vádolt férfi ügyében kedden a Szolnoki Törvényszék. A tárgyalás jövő márciusban folytatódik.

A törvényszék az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a vádlott – egy 27 éves férfi – az előkészítő ülésen nem tett vallomást, nem ismerte be a bűnösségét.

Csak észrevételt tett, amelyben azt állította, korábban kényszer hatására ismerte be a vádban foglalt bűncselekményeket.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség 2019. július 4-én aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés és kifosztás miatt emelt vádat a férfival szemben.

A vád szerint a fiatalember egyik áldozatát 2017-ben ölte meg a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rákóczifalván, 2018-ban pedig további két férfival végzett.

A megyei főügyészség korábbi tájékoztatása szerint mindhárom áldozatát a saját házukban, puszta kézzel gyilkolta meg.

2017. december 23-án, italozás közben a sértett szidni kezdte a vádlott édesanyját, emiatt a férfi agyonverte.

A vádlott 2018. február 19-én a kertszomszédjait ölte meg. A sértetteknek nem tetszett, hogy a vádlott hívatlanul jelent meg az otthonukban, ezért távozásra szólították fel, miközben szidalmazták őt és az édesanyját.

A vádlott emiatt rájuk támadt, a mellkasukat megtaposta, majd tovább bántalmazta őket. Sérüléseikbe mindketten belehaltak.

A tárgyalás jövő év március 3-án és 10-én folytatódik.

Blikk, Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Szemtanúk jelentkezését várják a rendőrök

info

Magyarellenes provokáció Székelyudvarhelyen és Máréfalván!

Géza

Rejtélyes holttestek Szegeden

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------