7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeTagsPest megye

Tag: Pest megye

spot_imgspot_img

Medvét láttak Budapest közelében

Július közepén egy magányosan kóborló barnamedvéről (Ursus arctos) érkezett fotóval kiegészített lakossági bejelentés a Pilisi Parkerdőhöz A nagyragadozót Budapesttől alig 30 kilométerre, a Gödölői-dombság területén,...

Letartóztatások a Pest Megyei Kormányhivatalban

A nyomozóhatóság az eddigi eljárásban négy személyt hallgatott ki gyanúsítottként. A Pest Megyei Kormányhivatal építésügyi és örökségvédelmi osztályának több munkatársát is letartóztatásba helyezték. Az ügyben...

30 km a távolság – Fél napokon át nem folyik a víz a csapból – máshol meg öntözik az utcát..

Jó pár településen vízhiány alakult ki a Budapest környéki agglomerációban. Az odatelepülők száma évtizedek óta meredeken emelkedik, a vízügyi infrastruktúrát azonban nem fejlesztették megfelelő...

Nagy lehet a baj: vízkorlátozást rendeltek el Budapest agglomerációjának több településén..

Vízkorlátozást rendeltek el Budakalászon és nyolc másik budai településen. A hétvégén Pécelen alakult ki vízhiány, a helyi önkormányzat pedig büntetést szab ki azokra, akik vezetékes vízzel locsolják...

Zöldellő kisvárosból sivatag? – Pécel túlnőtte a vízkészletét: ez vár mindannyiunkra?

Ahogy arról tegnap is beszámoltunk, kritikus a vízhiány a Budapest melletti Pécelen. Előbb utóbb mindannyiunkra ez vár? Múlt héten még csak nappal korlátozták a vízhasználatot,...

Háborítatlanul nyaralnál? .. Talán bérelnél egy szigetet is ehhez? .. Pest megyében megteheted! Íme!

Aktív kikapcsolódási lehetőségek, nyugalom, gyönyörű környezet és vízpart várja azokat, akik ellátogatnak a Budapesttől körülbelül másfél órás autóútra elhelyezkedő Robinson Szigetekre. Az elmúlt időszakban számos fejlesztés...

Öt éven át erőszakolta nevelt lányát egy Pest megyei férfi

Évekig erőszakolta nevelt lányát egy már letartóztatott Pest megyei férfi - írta honlapján a rendőrség. A kislány csak 10 éves volt, amikor a férfi...

Subscribe

- Never miss a story with notifications

- Gain full access to our premium content

- Browse free from up to 5 devices at once

[tds_leads input_placeholder=”Your email address” btn_horiz_align=”content-horiz-center” pp_msg=”SSd2ZSUyMHJlYWQlMjBhbmQlMjBhY2NlcHQlMjB0aGUlMjAlM0NhJTIwaHJlZiUzRCUyMiUyMyUyMiUzRVByaXZhY3klMjBQb2xpY3klM0MlMkZhJTNFLg==” pp_checkbox=”yes” tdc_css=”eyJhbGwiOnsibWFyZ2luLXRvcCI6IjMwIiwibWFyZ2luLWJvdHRvbSI6IjQwIiwiZGlzcGxheSI6IiJ9LCJwb3J0cmFpdCI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMTUiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMjUiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sInBvcnRyYWl0X21heF93aWR0aCI6MTAxOCwicG9ydHJhaXRfbWluX3dpZHRoIjo3NjgsImxhbmRzY2FwZSI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMjAiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMzAiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sImxhbmRzY2FwZV9tYXhfd2lkdGgiOjExNDAsImxhbmRzY2FwZV9taW5fd2lkdGgiOjEwMTksInBob25lIjp7Im1hcmdpbi10b3AiOiIyMCIsImRpc3BsYXkiOiIifSwicGhvbmVfbWF4X3dpZHRoIjo3Njd9″ display=”column” gap=”eyJhbGwiOiIyMCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTAiLCJsYW5kc2NhcGUiOiIxNSJ9″ f_msg_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_input_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_btn_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_pp_font_family=”downtown-serif-font_global” f_pp_font_size=”eyJhbGwiOiIxNSIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_weight=”700″ f_btn_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_transform=”uppercase” btn_text=”Unlock All” btn_bg=”#000000″ btn_padd=”eyJhbGwiOiIxOCIsImxhbmRzY2FwZSI6IjE0IiwicG9ydHJhaXQiOiIxNCJ9″ input_padd=”eyJhbGwiOiIxNSIsImxhbmRzY2FwZSI6IjEyIiwicG9ydHJhaXQiOiIxMCJ9″ pp_check_color_a=”#000000″ f_pp_font_weight=”600″ pp_check_square=”#000000″ msg_composer=”” pp_check_color=”rgba(0,0,0,0.56)” msg_succ_radius=”0″ msg_err_radius=”0″ input_border=”1″ f_unsub_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_msg_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_size=”eyJhbGwiOiIxNCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_weight=”500″ f_msg_font_weight=”500″ f_unsub_font_weight=”500″]

Must read

spot_img