15.6 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeTagsMazsihisz

Tag: Mazsihisz

spot_imgspot_img

A zsidó egyházak együtt perlik a Mazsihiszt

Igazságtalan és a hitközségek szerint jogszerűtlen a Mazsihisz örökjáradék-monopóliuma, mely szerint mintegy nyolcvan százalékos részesedést tudhat magáénak, miközben a maradék húsz százalék a két...

Benjamin óvoda: Telt házas óvodát terveznek sok zsidó gyerekkel

Emelkedő gyermeklétszám és erősödő zsidó nevelés – e két tényező alakítja most a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) fenntartásában működő Benjamin Óvoda és Bölcsőde szakmai...

Köszönetet mondott Orbán Viktor Miniszterelnökünknek a Zsidó Világkongresszus elnöke

Levélben mondott köszönetet Orbán Viktor miniszterelnöknek Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke a budapesti Mazsihisz Szeretetkórház támogatásáért és a felújításához nyújtott kormányzati...

Alighanem utoljára: az embermentő nénit védenceinek 40 unokája ölelte át a Jad Vasemben

A 92 éves, tolószékes asszonynak megállás nélkül folytak a könnyei, amikor az általa kamaszlányként megmentett testvérek unokái sorban megköszönték neki, hogy élnek. Most már nyugodtan...

Az őszi zsidó ünnepek a Judafest fókuszában

Szeptemberben megújulva tér vissza a Judafest: az őszi zsidó ünnepek jegyében egy hétvégére a budapesti VII. kerület számos helyszíne telik meg művészi alkotásokkal, játékokkal,...

Mazsihisz: elfogadhatatlanok Gyöngyösi Márton zsidóellenes megnyilvánulásai

Elfogadhatatlannak nevezte a jobbikos Gyöngyösi Márton zsidóellenes megnyilvánulásait a lenagyobb hazai zsidó szervezet. A Mazsihisz az Origo.hu kérdésére azt írta: minden megnyilvánulás elfogadhatatlan, amely...

Heller Ágnes szerint Szávay István jobbikos képviselő bűncselekményt követett el! (A cikk videót tartalmaz) Oszd meg!

Heller Ágnes filozófus szerint büntetendő, ha valaki „büdös zsidó” szavak kíséretében üt meg egy nőt. Az testi sértés és rasszista megjegyzés. Heller Ágnes Szávay István...

Subscribe

- Never miss a story with notifications

- Gain full access to our premium content

- Browse free from up to 5 devices at once

[tds_leads input_placeholder=”Your email address” btn_horiz_align=”content-horiz-center” pp_msg=”SSd2ZSUyMHJlYWQlMjBhbmQlMjBhY2NlcHQlMjB0aGUlMjAlM0NhJTIwaHJlZiUzRCUyMiUyMyUyMiUzRVByaXZhY3klMjBQb2xpY3klM0MlMkZhJTNFLg==” pp_checkbox=”yes” tdc_css=”eyJhbGwiOnsibWFyZ2luLXRvcCI6IjMwIiwibWFyZ2luLWJvdHRvbSI6IjQwIiwiZGlzcGxheSI6IiJ9LCJwb3J0cmFpdCI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMTUiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMjUiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sInBvcnRyYWl0X21heF93aWR0aCI6MTAxOCwicG9ydHJhaXRfbWluX3dpZHRoIjo3NjgsImxhbmRzY2FwZSI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMjAiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMzAiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sImxhbmRzY2FwZV9tYXhfd2lkdGgiOjExNDAsImxhbmRzY2FwZV9taW5fd2lkdGgiOjEwMTksInBob25lIjp7Im1hcmdpbi10b3AiOiIyMCIsImRpc3BsYXkiOiIifSwicGhvbmVfbWF4X3dpZHRoIjo3Njd9″ display=”column” gap=”eyJhbGwiOiIyMCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTAiLCJsYW5kc2NhcGUiOiIxNSJ9″ f_msg_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_input_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_btn_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_pp_font_family=”downtown-serif-font_global” f_pp_font_size=”eyJhbGwiOiIxNSIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_weight=”700″ f_btn_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_transform=”uppercase” btn_text=”Unlock All” btn_bg=”#000000″ btn_padd=”eyJhbGwiOiIxOCIsImxhbmRzY2FwZSI6IjE0IiwicG9ydHJhaXQiOiIxNCJ9″ input_padd=”eyJhbGwiOiIxNSIsImxhbmRzY2FwZSI6IjEyIiwicG9ydHJhaXQiOiIxMCJ9″ pp_check_color_a=”#000000″ f_pp_font_weight=”600″ pp_check_square=”#000000″ msg_composer=”” pp_check_color=”rgba(0,0,0,0.56)” msg_succ_radius=”0″ msg_err_radius=”0″ input_border=”1″ f_unsub_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_msg_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_size=”eyJhbGwiOiIxNCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_weight=”500″ f_msg_font_weight=”500″ f_unsub_font_weight=”500″]

Must read

spot_img