15.6 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeTagsHázasság

Tag: házasság

spot_imgspot_img

A férj közli a feleségével, hogy válni akar. A szomorú feleség csupán egyetlen feltételhez köti a beleegyezését. Könnyeztünk, mikor megértettük, mit kért

János megható vallomása egyre több és több emberhez jut el: „Egyre ritkábban vacsoráztunk együtt a feleségemmel. Egy ilyen este megfogtam a kezét, és ránéztem: Szeretnék...

Úgy csókol, mint a férjem – egy tehénhez ment hozzá a 74 éves özvegy

Egy kambodzsai nő meg van róla győződve, hogy az állatban reinkarnálodott a halott férje. A 74 éves Khim Hang elmondta, hogy azért ment feleségül...

Gajdos Tamás 63 évesen megnősül – „Még egyszer nem tudnám megbocsátani Krisztinának, ha félrelépne”

Az egykor modellként is dolgozó műsorvezető 28 éve hűséges, ám menyasszonyának a kapcsolatuk elején voltak vitatható dolgai. A kezdeti megpróbáltatások után is kitartott egymás mellett...

15 igazán idegesítő férfi szokás, amitől bármelyik nő megőrül

Bármennyire is szeretjük a párunkat, szinte mindenkinek van olyan szokása nemtől függetlenül, amitől megőrül a másik. Ez lehet folyamatos vitaforrás, vagy néhány kedves poén...

Tizennégy évig voltunk házasok…Egymás mellett jóban és rosszban! Ő örökre elment és ezt a levelet hagyta nekem:

Tizennégy évig voltunk házasok…Egymás mellett voltunk jóban és rosszban is…Ez idő alatt minden volt…öröm, bánat, mosoly, könny, gyász, nevetés, viták. Ha szükség volt, tudtunk...

Egy szerető története – „Nem csak egy férfi létezik, hanem több milliárd.”

„Beléptem az irodájába és vártam, hogy befejezze, amit éppen írt. Miközben várakoztam, felfigyeltem két bekeretezett fotóra, amit eddig soha nem vettem észre. Az egyik fotón...

„A házasságunk zátonyra futott” – Kowalsky is megszólalt a családjával történtekről

A Kowalsky meg a Vega frontembere, Balázs „Kowalsky” Gyula reagált a házasságának zátonyra futásáról szóló hírekre. Mint a Blikk is megírta, elköltözött a családjától a...

Subscribe

- Never miss a story with notifications

- Gain full access to our premium content

- Browse free from up to 5 devices at once

[tds_leads input_placeholder=”Your email address” btn_horiz_align=”content-horiz-center” pp_msg=”SSd2ZSUyMHJlYWQlMjBhbmQlMjBhY2NlcHQlMjB0aGUlMjAlM0NhJTIwaHJlZiUzRCUyMiUyMyUyMiUzRVByaXZhY3klMjBQb2xpY3klM0MlMkZhJTNFLg==” pp_checkbox=”yes” tdc_css=”eyJhbGwiOnsibWFyZ2luLXRvcCI6IjMwIiwibWFyZ2luLWJvdHRvbSI6IjQwIiwiZGlzcGxheSI6IiJ9LCJwb3J0cmFpdCI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMTUiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMjUiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sInBvcnRyYWl0X21heF93aWR0aCI6MTAxOCwicG9ydHJhaXRfbWluX3dpZHRoIjo3NjgsImxhbmRzY2FwZSI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMjAiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMzAiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sImxhbmRzY2FwZV9tYXhfd2lkdGgiOjExNDAsImxhbmRzY2FwZV9taW5fd2lkdGgiOjEwMTksInBob25lIjp7Im1hcmdpbi10b3AiOiIyMCIsImRpc3BsYXkiOiIifSwicGhvbmVfbWF4X3dpZHRoIjo3Njd9″ display=”column” gap=”eyJhbGwiOiIyMCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTAiLCJsYW5kc2NhcGUiOiIxNSJ9″ f_msg_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_input_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_btn_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_pp_font_family=”downtown-serif-font_global” f_pp_font_size=”eyJhbGwiOiIxNSIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_weight=”700″ f_btn_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_transform=”uppercase” btn_text=”Unlock All” btn_bg=”#000000″ btn_padd=”eyJhbGwiOiIxOCIsImxhbmRzY2FwZSI6IjE0IiwicG9ydHJhaXQiOiIxNCJ9″ input_padd=”eyJhbGwiOiIxNSIsImxhbmRzY2FwZSI6IjEyIiwicG9ydHJhaXQiOiIxMCJ9″ pp_check_color_a=”#000000″ f_pp_font_weight=”600″ pp_check_square=”#000000″ msg_composer=”” pp_check_color=”rgba(0,0,0,0.56)” msg_succ_radius=”0″ msg_err_radius=”0″ input_border=”1″ f_unsub_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_msg_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_size=”eyJhbGwiOiIxNCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_weight=”500″ f_msg_font_weight=”500″ f_unsub_font_weight=”500″]

Must read

spot_img