Hirmagazin.eu
Főoldal » BRFK

Tag : BRFK

Belföldi hírek

Szívmelengető: jövőbeli terveit osztotta meg a rendőrökkel egy hároméves kisfiú a piros lámpánál – Ami ezután következett, arra sokáig emlékszik majd

Mazsi
Egy hároméves kisfiú csalt mosolyt a Hagyományőrző Rendőrszázad tisztjeinek arcára, amikor a piros lámpánál osztotta meg velük jövőbeli terveit. A rendőrök ezt követően nem mindennapi...
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Döbbenetes, mi állt K. Dániel naplójában: ezért ölhette meg a háromgyermekes anyát a kőbányai gyilkos

Géza
Előre kitervelten, aljas indokból gyilkolt a kőbányai rém.. „A sátán segítségével próbálok gyilkolni” – írta K. Dániel, akit végül elfogtak, amiért lekaszabolta a szomszédasszonyát. /...
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

A kőbányai rém gyermekei előtt késelt halálra egy nőt, 13 éves féltestvérét megerőszakolta – most befejezték a nyomozást

Géza
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) befejezte a decemberi kőbányai Harmat utcai gyilkosság nyomozását, a 22 éves férfit az emberölés mellett gyermekpornográfiával és 13 éves féltestvére megerőszakolásával is vádolják – jelentette...
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Életveszélyesen bántalmazta barátját, majd elmenekült, de rendőreink elfogták – videó

Géza
Az életvédelmi nyomozók őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki egy ütéssel életveszélyes sérülést okozott a barátjának, majd elmenekült a helyszínről. Egy férfi 2020....
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Újravizsgálják az esetet: balesete után két évvel tanúból gyanúsított lett Berki Krisztián – Megszólalt az ügy kapcsán a politikusi babérokra törő celeb

Géza
Budapest — Két évvel korábbi autóbalesete után most rabosították Berki Krisztiánt (39), aki – úgy tűnt – egyáltalán nem vette szívére a dolgot. A 2022-es parlamenti...
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Rendőreink közös akcióban elfogták a fővárosban “tevékenykedő” nigériai kábítószer-kereskedőt – videó.. Köszönjük!

Géza
A férfi a fővárosban árulta eddig a kábítószert. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozóiroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztálya jelentős mennyiségű...
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Köszönjük rendőreinknek, mentőseinknek, és a segélyhívó ügyeleti munkatársának!

Géza
Késsel- és szavakkal életveszélyesen fenyegette, bezárta a lakásába, kényszerítette és brutálisan összeverte egy Gábor keresztnevű férfi a Hirmagazin.eu Online Média szerkesztőjét, Kovács Karolinát. CIKKÜNKET HAMAROSAN...
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Megöltek egy férfit Budapesten, Terézvárosban, rendőreink elfogták a feltételezett tettest!

Géza
A BRFK rendőrei tizenöt órán belül elfogtak egy 41 éves nőt, akit a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak. Ahogy arról korábban beszámolt a police.hu, a Budapesti Rendőr-főkapitányság...
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Gyilkosság történt Budapesten: megöltek egy férfit Terézvárosban – fotók

Géza
A Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2020. április 17-én 18 óra 25 perckor érkezett...
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Fertőtlenítőszert hamisítottak, rendőreink elfogták őket – videó, képek.. Köszönjük!

Géza
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda és a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai fertőtlenítőt hamisító bandát füleltek le. Az okozott kár több mint 22 millió forint. A...
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Újabb akció az illegális gyorsulási versenyek és ittas vezetés visszaszorítására – videó

Géza
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a közlekedési hatóság munkatársaival közösen tartott közlekedésrendészeti ellenőrzést Budapest több kerületében. A BRFK XIII. kerületi Rendőrkapitányság járőrei, a IV., a X. és...
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Két életellenes bűncselekménnyel is gyanúsítják..

Géza
A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói elfogták a feltételezett elkövetőt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányítási Központját 2020. január 14-én 16 óra 57 perckor a mentők értesítették, hogy...
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Gyanúsított lett az erzsébetvárosi demonstráción újságírót inzultáló férfi

Géza
Gyanúsított lett a Niedermüller Péter (DK) erzsébetvárosi polgármester lemondását követelő csütörtöki demonstráción egy újságírót inzultáló férfi – közölte a rendőrség pénteken a honlapján. A Budapesti...
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Nagy akciót tartottak rendőreink – több elfogás! Gratulálunk!

Géza
Hat körözött férfit fogtak el a rendőrök egy kétnapos régiós ellenőrzésben – közölte a rendőrség. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a célkörözési nyomozók és...
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Összedőlt az unokázós piramis

Géza
A Budapesti Rendőr-főkapitányság speciális nyomozócsoportja befejezte annak a bűnszervezet csalássorozatának a vizsgálatát, akik több mint 43 millió forint értékben csaltak ki pénzt, illetve ékszereket idős...
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Eltűnt egy fiatal lány Budapesten! – Oszd meg, segítsük ezzel is a keresést!

Géza
A józsefvárosi rendőrök jelenleg is keresik Horváth Teklát. A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága 01080-157/64/2020. körözési számon eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó 15 éves...
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

A gyerekek szeme láttára lökte ki férjét a harmadikról a pesti nő

Géza
Horrorfilmbe illő események zajlottak le egy négyemeletes ferencvárosi társasházban még kedden. Egy családi veszekedés után a válófélben lévő feleség a lépcsőház harmadik emeletén a mélybe...
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

PestiSrácok: Ismét kihallgatták Donáth Lászlót

Géza
A Pesti Srácok információi szerint ismét kihallgatták a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomozói az emberi méltóságot sértő szeméremsértéssel és aljas indokból elkövetett könnyű testi sértéssel gyanúsított...
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Itt volt Gesztesi Károly a tragikus pillanatban – képek

Géza
Budapest — Felfoghatatlan, milyen törékeny az emberi élet. Szombat délután vezetés közben rosszul lett, majd a gyors beavatkozás ellenére elhunyt Gesztesi Károly (†56), az ország egyik...