20.9 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeTagsBeteg

Tag: beteg

spot_imgspot_img

Szigorú feltételek jönnek az egészségügyben, ami inden magyar ember érint!

Társadalmi egyeztetés nélkül készül elfogadni a kormány egy olyan óriási egészségügyi reformcsomagot, ami egy vadonatúj törvény meghozatalával, 6 létező törvény módosításával és 4 új...

Kim Dzsong Un fényes győzelmet hirdetett a covid felett – Közben a húga kikotyogta, hogy a nagy vezér is lázas beteg volt

Az észak-koreai diktátor, Kim Dzsong Un fényes győzelmet hirdetett a Covid-19 felett, közben azonban a nővére elmondta, hogy a vezér megbetegedett járvány során, amiért...

Enni is alig kap a súlyos beteg férfi, akit magára hagyott a családja a kórházban

Az 54 éves férfi attól fél, egyedül fog meghalni. Philip Curtis a 90-es évek közepén, barátnője miatt került Csehországba. A most 54 éves férfinél 2002-ben...

Stabil az állapota a Honvédkórházban megszúrt orvosnak

Az orvost csütörtök este szúrta mellkason egy beteg. A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ pénteken a Facebook-oldalán azt írta: az azonnali ellátásnak és műtétnek köszönhetően stabil...

Felkavaró: Saját spermájával termékenyítette meg betegét egy nőgyógyász

USA: Negyven év után jöttek rá a csalásra, és arra, hogy nem egy esetben történt bűncselekmény! Sajnos, az idő múlása miatt, csak egy nő élt...

Nagy a baj? Itt a szomorú bejelentés Zámbó Krisztiánról..

Rossz hír jött. Mi lesz a Sztárban Sztárral? Rossz hír jött Zámbó Krisztiánról. Saját maga jelentette be oldalán, hogy lebetegedett, emiatt beszélni is alig tud,...

Nem kaphat új szívet ez a 31 éves férfi, mert nincs beoltva..

USA: A beteg személyiségi jogaira hivatkozva, nem árulták el, hogy miért nem jogosult a szervátültetésre, de a kórház közleménye arra utal, hogy az oltatlansága...

Subscribe

- Never miss a story with notifications

- Gain full access to our premium content

- Browse free from up to 5 devices at once

[tds_leads input_placeholder=”Your email address” btn_horiz_align=”content-horiz-center” pp_msg=”SSd2ZSUyMHJlYWQlMjBhbmQlMjBhY2NlcHQlMjB0aGUlMjAlM0NhJTIwaHJlZiUzRCUyMiUyMyUyMiUzRVByaXZhY3klMjBQb2xpY3klM0MlMkZhJTNFLg==” pp_checkbox=”yes” tdc_css=”eyJhbGwiOnsibWFyZ2luLXRvcCI6IjMwIiwibWFyZ2luLWJvdHRvbSI6IjQwIiwiZGlzcGxheSI6IiJ9LCJwb3J0cmFpdCI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMTUiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMjUiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sInBvcnRyYWl0X21heF93aWR0aCI6MTAxOCwicG9ydHJhaXRfbWluX3dpZHRoIjo3NjgsImxhbmRzY2FwZSI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMjAiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMzAiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sImxhbmRzY2FwZV9tYXhfd2lkdGgiOjExNDAsImxhbmRzY2FwZV9taW5fd2lkdGgiOjEwMTksInBob25lIjp7Im1hcmdpbi10b3AiOiIyMCIsImRpc3BsYXkiOiIifSwicGhvbmVfbWF4X3dpZHRoIjo3Njd9″ display=”column” gap=”eyJhbGwiOiIyMCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTAiLCJsYW5kc2NhcGUiOiIxNSJ9″ f_msg_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_input_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_btn_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_pp_font_family=”downtown-serif-font_global” f_pp_font_size=”eyJhbGwiOiIxNSIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_weight=”700″ f_btn_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_transform=”uppercase” btn_text=”Unlock All” btn_bg=”#000000″ btn_padd=”eyJhbGwiOiIxOCIsImxhbmRzY2FwZSI6IjE0IiwicG9ydHJhaXQiOiIxNCJ9″ input_padd=”eyJhbGwiOiIxNSIsImxhbmRzY2FwZSI6IjEyIiwicG9ydHJhaXQiOiIxMCJ9″ pp_check_color_a=”#000000″ f_pp_font_weight=”600″ pp_check_square=”#000000″ msg_composer=”” pp_check_color=”rgba(0,0,0,0.56)” msg_succ_radius=”0″ msg_err_radius=”0″ input_border=”1″ f_unsub_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_msg_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_size=”eyJhbGwiOiIxNCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_weight=”500″ f_msg_font_weight=”500″ f_unsub_font_weight=”500″]

Must read

spot_img