7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekEsélyegyenlőségSzülőknek köszönhető, hogy egy református osztályban, a fogyatékkal élő, Down-szindrómás kislány rákerüljön...

Szülőknek köszönhető, hogy egy református osztályban, a fogyatékkal élő, Down-szindrómás kislány rákerüljön a tablóra! Oszd meg!

Szűcs Mária két nappal a ballagás előtt tudta meg, hogy Down-szindrómás lánya nem lehet egy tablón az egészséges gyerekekkel.

Az igazgató elhárítja a felelősséget, és arra hivatkozik, hogy a külön tabló „hagyomány”. Amit most épp a gyerekek akartak megváltoztatni, néhány szülő azonban nem engedte, hogy a speciális osztály tanulói is rákerüljenek a tablóra.

Szűcs Marianna az idén ballagott el a Szigetszentmiklósi Bíró Lajos Általános Iskolából, készült tabló is, az édesanyja, Szűcs Mária büszkén meséli, hogy milyen jól sikerült a fotó. Igaz, kisebb lett az osztálykép, mint az ép gyerekeké, Marianna ugyanis az iskola speciális osztályába jár, és ott a tablónak más a mérete, mint az egészségeseknél.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Majdnem a Down-szindrómás kislány is felkerülhetett az ép diákok közé a tablóra, de aztán néhány szülő a református osztályból ezt megakadályozta.

Azt, hogy hány szülő ment be a tagozatvezetőhöz tiltakozni, nem lehet pontosan tudni, ahogy azt sem árulták el az iskolában, hogy kik álltak a kezdeményezés útjába. Annyi biztos: nem a gyerekek.

A gyerekek akarták, a szülők megfúrták

Öt speciális tagozatos gyerek ballagott az idén, tény, hogy nekik eddig mindig külön tabló jutott. Az idén viszont az ép diákok szerették volna, ha az értelmileg akadályozott és értelmi fogyatékos gyerekek is felkerülnek a 8. a osztály tablójára. A ballagás előtt két nappal aztán Mária megtudta, hogy lánya a többi speciális tagozatossal együtt mégsem lesz rajta a tablón. Nem értesítették – ő ment be a napközibe, akkor mutatták meg neki Marianna tablóképét.

Nagyon megörültem, hogy milyen szép rajta, rögtön meg is kérdeztem, hol van kiállítva a tabló. Akkor mondták, hogy nincsen közös tabló

– idézte fel.

Az intézményvezető, Noseda Tibor másnap fogadta Máriát, és látszólag egyetértett az anyukával, azt mondta, ő is felháborodott a történteken. Az igazgató felháborodásának azonban nem lett eredménye, és Noseda később már arra hegyezte ki a vitát, hogy nem is az utolsó pillanatban derült ki, hogy a speciális igényű gyerekeknek az idén is külön tablójuk lesz. Ez esetben viszont érthetetlen, hogy miért nem tájékoztatták az anyukát arról, hogy nem lesz közös osztálykép. Mária viszont úgy emlékszik vissza, először a tagozatvezető is cáfolta, hogy már januárban eldőlt volna a kérdés, később mégis összezárt az igazgatóval.

Az igazgató telefonon azt mondta,

nem volt ebből nagy probléma.

Hozzátette: a „hagyomány szerint” mindig külön tablójuk volt a speciális igényű gyerekeknek, és most is csak egyetlen anyuka nehezményezi a történteket. Mária szerint viszont a többi speciális igényű gyerek olyan nehéz helyzetben lévő családban él, ahol valóban nem foglalkoztak ezzel, talán el sem jutott hozzájuk a dolog.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

De miért zavarta azt a pár szülőt, hogy néhány speciális igényű gyerek is rajta lesz a 8. a osztály tablóján? 

Megkérdeztük ezt az igazgatótól, de ő azt felelte, ezt tőlük kell megkérdezni. Ami nem könnyű, mert azt senki nem árulja, hogy pontosan kik voltak a tiltakozó szülők.

Az intézményvezető egyébként a telefonbeszélgetés során többször is meghívott minket a szigetszentmiklósi iskolába, amikor viszont odamentünk, már nem beszélhettünk vele, mondván, a tankerületi központ engedélye nélkül nem nyilatkozhat. Viszont éppen akkor hozták be a speciális osztály kis tablóját, amelyen Marianna fényképe is szerepel.

Ottlétünkkor az anyuka ismét egy asztalhoz ült az igazgatóval. Mivel a beszélgetésen az igazgató döntése alapján nem lehettünk ott, ő pedig nem nyilatkozhatott, csak azt tudjuk tolmácsolni, amit Szűcs Mária mondott nekünk. Állítása szerint az intézményvezető egyáltalán nem válaszolt arra, a szülők hogyan akadályozhatták meg a diákok ötletét a közös tablóról.

Forrás: hirzona24.hu, 24.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work