17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldSzükségszállón találták meg az eltűnt 17 éves lány holttestét

Szükségszállón találták meg az eltűnt 17 éves lány holttestét

Egy Sankt Au­gus­tin­ban élő há­zas­pár múlt pén­te­ken je­len­tette a rend­őr­sé­gen, hogy el­tűnt a 17 éves lá­nyuk. A helyi ha­tó­sá­gok nagy erők­kel kezd­ték ke­resni, végül két nap­pal ké­sőbb ta­lál­ták meg a holt­tes­tét a helyi me­ne­kült­szál­lón el­rejtve.

Bonntól kilenc kilométerre fekvő Sankt Augustin lakóit sokkolta, amikor kiderült, hogy egy 17 éves fiatal lány holtteste került elő a város által bevándorlóknak és hajléktalanoknak fenntartott menekültotthonából. Az áldozat szülei úgy tudták, hogy lányuk az egyik barátnőjéhez megy át, ám oda már sosem érkezett meg. A rendőrség egyelőre szűkszavúan nyilatkozik az esettel kapcsolatban, nem szeretnék, hogy a közzétett információk zavarják a nyomozás érdekeit. Amit eddig tudni lehet: a hatóságok emberölés alapos gyanújával indítottak nyomozást, és őrizetbe vettek egy 19 éves férfit, aki Kenyában született, de kenyai, német kettős állampolgár. A gyanúsított éppen lakást keresett magának, ezért átmenetileg lakott a szállón.

Az ügy körül egyelőre rengeteg a tisztázatlan körülmény. A menekültotthon akkor került az egyenruhások látókörébe, amikor egy járókelő felfedezte az otthon közelében fekvő tó partján a lány ruháit. A holttestet nem sokkal később meg is találták a kenyai férfi szobájában, a gyanúsított azonban azzal védekezik, hogy ő holtan talált rá a lányra.

Az első információk szerint a feltételezett elkövető és a meggyilkolt fiatal már korábban megismerkedtek az egyik közösségi oldalon. 

Forrás: Ripost

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem