15.6 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódGasztronómia, vegaSzörpkészítés tavasszal is

Szörpkészítés tavasszal is

Nem feltétlenül kell megvárnunk, hogy beérjenek nyáron az erdei gyümölcsök és más bogyós gyümölcsök ahhoz, hogy szörpöket készítsünk. Tavasszal bármelyik szupermarketben beszerezhetünk például friss citromfüvet vagy mentát, amiből szintén remek szörpöt készíthetünk.

Szörpkészítés tavasszal is

A citromfű közismert gyógynövény, sokan isznak rendszeresen citromfűből házilag készített teát. Karakteres íze sokak kedvence. Miért ne készíthetnénk ebből a nagyon finom illatú és ízű növényből is szörpöt házilag magunknak? Az eljárás egyáltalán nem bonyolult, menete és a hozzávalói megegyeznek bármelyik másik szörp házi készítésének a menetével.

Első lépésként a citromfüvet kell beszereznünk. A friss növényt mindig alaposan mossuk át, hogy a szennyeződések a lehető legnagyobb mértékben eltűnjenek a felületéről. Ezután a szintén nagyon alaposan átmosott 2 db nagy citromot karikázzunk fel és tegyük bele két liter vízbe a citromfűlevelekkel együtt. A levelek mennyiségét házilag ízlés szerint adagoljuk. Ezt hűvös helyen egy napig pihentetjük, majd másnap 200 dkg cukrot és 5 dkg citromsavat keverünk bele és az egészet egyben felforraljuk. Aki savanykásabban szereti, az nyugodtan nyomkodja ki a citrom levét is a felforralás előtt. Ha felforrt, akkor már készen is van a házi citromfűszörpünk, melyet a citrom karikák és a növény leveleinek eltávolítása után már tölthetjük is az előre kitisztított üvegekbe.

A befejező lépés, hogy az üvegeket száraz dunsztba tegyük, majd ott hagyjuk kihűlni. A házi citromfűszörp fogyasztásához a hígítási arányt mindenkinek magának kell kikísérleteznie, hiszen van, aki erősebben, van aki gyengébben szereti.

Aromás mentaszörp készítése

Nem elterjedt minden háztartásban, azonban érdemes megpróbálni, mert nagyon finom üdítőitalkészíthető belőle. A hozzávalók nem különböznek az általános szörpök hozzávalóitól. Cukor, citrom, citromsav, menta, szalicil és ivóvíz kell hozzá.  Első lépésben a mentaleveleket jó alaposan mossuk meg.

Ez nagyon fontos, mert sok por és szennyeződés rakódhat rá. A mentaszörp készítésének első lépése egy karamelloldat elkészítése. Ehhez 2 dl vízben 20 dkg cukrot kell feloldani, majd addig főzni, míg barna karamellt nem kapunk. Körülbelül két liter vizet kell még felforralni, majd óvatosan a karamellhez önteni. Ezután 180 dkg cukrot is hozzáadunk még és szirupot főzünk belőle.

Ha készen van, hagyjuk kicsit kihűlni, majd beleteszünk 2 db citromot felkarikázva és a mentaleveleket. A citromot is nagyon alaposan mossuk meg, mert lehet, hogy vegyszerrel kezelt a héja. Ha lehetőségünk van, érdemes lehet biocitromot használni a házi szörp elkészítéséhez.

Fedett edényben egy napi tárolás után kivehetjük a léből a citromkarikákat és a mentaleveleket is. A mentaszörpöt forraljuk fel, majd töltsük előzetesen házilag kitisztított üvegekbe. Végeredményképpen körülbelül 3 liter házi mentaszörpöt fogunk kapni, amelyet 10-szeres hígításban fogyasztva jó sok üdítőnk lesz belőle.

 

Forrás: delina

 

Most népszerű

Hasonló hírek