8.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeÉletmódÉletmód hírekSzorongás és öröm, kérdések és vívódás - Itt mindent megtudhat az örökbefogadásról

Szorongás és öröm, kérdések és vívódás – Itt mindent megtudhat az örökbefogadásról

forrás: Kossuth Rádió/Közelről

Bárki fogadhat örökbe gyermeket, párok, de akár egyedülálló nő vagy férfi is. Utóbbiaknak számolniuk kell vele, hogy a jogszabály szerint a családokat kell előnyben részesíteni, az egyedülállók tehát hátrányban vannak, náluk hosszabb lehet a várakozási idő is.

Egyre inkább emelkedik az örökbefogadások száma Magyarországon. Míg 2007-ben 800-900 gyereket fogadtak örökbe hazánkban, öt évvel később, 2012-ben már 1600 pár és egyedülálló szeretett volna örökbe fogadni, és összesen több mint 2200 gyermek várt örökbefogadókra. Azok nagy része kisgyermeket, javarészt újszülöttet és egészséges gyermeket szeretne.

„Négy gyerekünk van, két vér szerinti és két örökbe fogadott. Az egyik örökbe fogadott gyermekünk hathetes volt, amikor hozzánk került, a másik 5 napos, őt a kórházból hoztuk haza. Most az idősebbik 20 éves, a fiatalabb 16 éves” – mondta el egy anyuka a Kossuth Rádió Közelről című műsorában.

Szorongás és öröm, kérdések és vívódás - Itt mindent megtudhat az örökbefogadásról(MTI-fotó: Lehoczky Péter)

Az emberek nem viszonyultak ellenségesen a gyerekekhez, de sokan nem értették a döntésünket – tette hozzá az anyuka, aki azt is elmondta, hogy még a szűk családjukban is volt, aki nehezen fogadta el lépésüket.

Nagyon fontos tisztázni, hogy a nevelőszülő és az örökbe fogadó szülő nem ugyanaz. Jogilag és érzelmileg is nagy különbség van a kettő között. Az örökbefogadásnál a gyerek olyan jogokkal bír, mintha vér szerinti gyermek lenne – utalt rá Budai Ágnes a Fészek Alapítvány elnöke.

legalább három év a várakozás, de minden az igényektől függ

A Fészek Alapítvány tapasztalatai szerint az örökbe fogadó szülők általában 3-4 évet várnak a gyermekre, de ezt az időt nagymértékben befolyásolja, hogy a várakozó milyen kritériumokat támaszt a gyereket illetően. Többnyire a párok azért fogadnak örökbe, mert nem lehet vér szerinti gyermekük, de kisebb részben előfordulnak vegyes családok, azaz a saját gyermek mellé fogadnak örökbe a családok.

Vannak, akik hiánypótlás miatt fogadnak örökbe

„Sajnos van olyan szülő is, aki hiánypótlásnak, önmegvalósításnak gondolja a gyermeket. Például, amikor minden szomszédnak van már gyereke, csak nekik nincs” – mondta Budai Ágnes, aki úgy látja, hogy sokan alkalmatlanok az örökbefogadásra vagy nincsenek felkészülve rá. Előfordult például, hogy egy pár azért utasította vissza a gyermeket, mert éppen festés volt náluk, egy másik meg azért, mert nem akarták lemondani a nyaralásukat. „Őket ezért nem zárjuk ki az örökbefogadásból” – tette hozzá.

Az örökbefogadás és örökbeadás menete

A civil szervezetnél csak nyílt örökbefogadás létesülhet. Ennek menete, hogy a vér szerinti szülő jelentkezik a civil szervezetnél. Ez megtehető még az állapotosság ideje alatt vagy a baba születése után. Ha megszületett a gyerek, akkor gyorsan kell szülőt keresni, ha még állapotos a vér szerinti szülő, akkor van rá lehetőség, hogy az örökbefogadók és a vér szerinti szülő vagy szülők megismerkedjenek, barátkozzanak egymással. Ez azonban veszélyeket is hordoz. Többnyire a vér szerinti szülő nehezen, veszteségként éli meg, ha megszűnik a kapcsolata az örökbefogadókkal – magyarázta Budai Ágnes.

A vér szerinti szülő egyébként az alapítványon keresztül kaphat információt a gyerekről.

Soha ne hazudjunk, ha kérdez

„Az örökbe fogadott gyermeknek nem szabad hazudni, ha feltesz kérdéseket, mindig az igazat kell válaszolni, de a kérdésének megfelelően. Például, ha gyerek megkérdezi, hogy ‘hol van az a fotó, ahol a pocakodban voltam?’, akkor azt válaszoltam, hogy ‘nincs, mert te a szívemben születtél’”. Ha tovább kérdez, akkor is őszintének kell lenni. Ha nem kérdez, akkor nem kell folytatni” – mondta el tanácsként egy négygyermekes anyuka.

Szorongás és öröm, kérdések és vívódás - Itt mindent megtudhat az örökbefogadásról
(MTI-fotó: Komka Péter)

Miért? – ezt a kérdést teszi fel minden örökbeadott

A Közelről című műsornak nyilatkozott egy csecsemőkorában örökbe fogadott lány, Sára, aki most 20 éves. Elmondta, hogy ami leginkább érdekli, az, hogy miért adták örökbe. „Azt a legnehezebb feldolgozni, hogy én egy szerető családban nőttem fel, ahol szeretnek, ahol azt mondják, hogy értékes vagyok, a saját szülőanyámnak mégsem kellettem” – mondta el érzéseit a lány.

Amennyiben az örökbe adott gyermek szeretne találkozni a vér szerinti édesanyjával, akkor a hivatalos utat ajánlják a szakemberek. A hivatalos út pedig az, hogy az örökbefogadott felkeresi azt a gyámhivatalt, ahol az örökbefogadás megvalósult, ez a gyámhivatal a kérésére felkeresi a vér szerinti szülőt, és az nyilatkozhat róla, hogy nyitott-e a találkozásra vagy sem.

Nyitottak, de szoronganak a vér szerinti szülők

„A vér szerinti szülők többsége nyitott a találkozásra, de szoronganak ettől az élethelyzettől, mert szembe kell nézniük a múltjukkal és nyilvánosan vallani kell. Ez egy nehéz találkozás, de ha vállalják, utána mindenki megkönnyebbül. Ez egy fontos mérföldkő” – ismertette a Fészek Alapítvány elnöke.

Budai Ágnes szerint nem jó lépés hirtelen beállítani a vér szerinti szülőhöz, mert mindkét fél sérülhet. Az örökbefogadottak szinte mindig a miértre kíváncsiak, és a tapasztalatok szerint a megbocsátás mindig megtörténik. „Érdekes fejlemény, hogy találkoznak, de miután találkoztak és információt cseréltek, megszakad közöttük a kapcsolat” – mesélte a szakember.

Szorongás és öröm, kérdések és vívódás - Itt mindent megtudhat az örökbefogadásról
(MTI-fotó: Balázs Attila)

Egyedülálló is fogadhat örökbe, de hátrányban van

Bárki fogadhat örökbe gyermeket, párok, de akár egyedülálló nő vagy férfi is. Mindenesetre azt tudni kell, hogy a jogszabály szerint a családokat kell előnyben részesíteni, vagyis az egyedülállók hátrányban vannak, náluk hosszabb lehet a várakozási idő is.

Alkalmassági határozattal kell rendelkeznie annak, aki szeretne gyermeket. Az alkalmassági határozat egy komplex tanúsítvány. Pszichológiai és orvosi vizsgálat, környezettanulmány, jövedelemigazolás és egy 21 órás tanfolyam elvégzése utána kaphatják meg a jövendőbeli szülők.

Akinek megvan a minősítése, de az első örökbefogadás után – évekkel később – még szeretne gyermeket, annak a tanfolyamon kívül újra át kell esni az összes procedúrán – mondta Budai Ágnes.

Nem egyszerű feladat nagyobb gyerek örökbefogadása

Azt nagyon fontos figyelembe venni, hogy nagyobb, 9-11 éves gyerekek örökbefogadása nehezebb helyzet, hisz az idősebb gyerekeket sokkal nehezebb beilleszteni a családba, mint egy csecsemőt. Ennek oka, hogy a nagyobbaknak már olyan múltjuk van, amit nehéz kezelni, és nehéz őket beilleszteni a családba. Sok kilencéves már megfordult 5-7 nevelőszülőnél, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy amikor örökbe fogadó családhoz kerülnek, egyszerűen nem hiszik el, hogy ott is maradnak.

„Az állami gondozásból nagyobb korban családba kerülő gyerek kétszer annyi idő múlva hiszi el, hogy a család teljes jogú tagja, mint amennyit állami gondozásban töltött el” – mondta el Budai Ágnes, aki felhívta rá a figyelmet, hogy annak a szülőnek, aki idősebb gyermeket fogad örökbe, fontos tisztában lennie a gyerek előéletével.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work