15.6 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóSzörnyű: három valkói férfi fellógatta és brutálisan összeverte egy lapáttal az ismerősét..

Szörnyű: három valkói férfi fellógatta és brutálisan összeverte egy lapáttal az ismerősét..

A Pest megyei rendőrök befejezték annak a két éve Valkón történt bűncselekménynek a nyomozását, amelynek során többen brutális kegyetlenséggel megvertek egy fiatal férfit. Most vádemelést javasolnak a tettesek ellen.

Az eset 2018. december 25-én történt, amikor három helybéli férfi autóval az akkor 22 éves áldozat élé hajtott, aki egyébként az ismerősük volt. Egy korábbi sérelmük miatt kiszálltak a kocsiból, majd azonnal elkezdték ütni-rúgni a haragosukat, ahol csak érték.

Ezután betették a kocsiba, majd az egyikőjük házához tartozó melléképületbe vitték, ahol folytatták a verést. Ekkor kezdtek igazán elfajulni a dolgok: az egyik gerendára fellógattak egy kötelet, amit a fiatal nyakára tekertek, majd egy lapáttal kezdték el őt ütni, közben pedig karddal is fenyegették. Minddezt egyikőjük telefonnal fel is vette.

Erre a gerendára lógatták fel és ütlegelték tovább a sértettet /Fotó: Police.hu/Erre a gerendára lógatták fel és ütlegelték tovább a sértettet /Fotó: Police.hu/

Amikor észrevették, hogy az illetőnek valószínűleg eltört a lába, levágták a kötélről, visszatuszkolták a kocsiba, majd a lakhelye előtt kitették az utcára. A férfi négykézláb be tudott kúszni a házba, ahol segítséget kért, később pedig feljelentést tett a rendőrségen. A bántalmazás során hámsérüléseket, koponyazúzódást, nyaki gerincrándulást, a lábán pedig szárkapocscsonttörést szenvedett.

Ezzel az autóval hurcolták ide-oda a fiatal férfit /Fotó: Police.hu/Ezzel az autóval hurcolták ide-oda a fiatal férfit /Fotó: Police.hu/

A Pest megyei rendőrök még aznap elfogták és előállították a 36 éves N. Róbertet, a 19 éves R. Andrást, valamint a 21 éves O. Attilát. Kihallgatták őket, ám mindhárman tagadták, hogy bármi közük lenne az esethez, sőt, még panaszt is tettek. A nyomozók a helyszínen szemlét tartottak, adatokat gyűjtöttek, tanúkat hallgattak meg, illetve szakértőket is kirendeltek.

,,A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a napokban befejezte a nyomozást, a keletkezett iratokat

– mindhárom gyanúsítottal szemben – emberölés bűntette kísérletének és személyi szabadság megsértése bűntettének megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslattal átadta az ügyészségnek”

 írja a police.hu.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner