13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldSzörnyű baleset: kényszerleszállást hajtott végre egy repülő Ukrajnában, legalább négyen meghaltak

Szörnyű baleset: kényszerleszállást hajtott végre egy repülő Ukrajnában, legalább négyen meghaltak

Négy ember vesztette életét Ukrajna nyugati részén, amikor kényszerleszállást hajtott végre egy teherszállító repülőgép.

Tragikus baleset történt Lviviben, Ukrajna nyugati részén. Helyi idő szerint péntek reggel 7 óra felé eltűnt a radarról egy Antonov-12 típusú, Spanyolországból érkező repülőgép, amely mindössze 13 kilométerre volt a repülőtértől, ahol egyébként is leszállt volna.

Később ennél is közelebb, másfél kilométerre a leszállópályáktól találták meg a roncsokat, amelyek ugyan nem gyulladt ki, de a személyzet négy tagja így is életét vesztette a rosszul sikerült kényszerleszállásban. A helyi hatóság azt közölte, hogy megkezdődött a nyomozás az ügyben, de feltételezhetően a kevés üzemanyag állhat a történtek mögött.

(Reuters)

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work