17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeUncategorizedSzójapörkölt

Szójapörkölt

Szójapörkölt

Hozzávalók:

2-3 fej apró kockákra vágott vöröshagyma, 20 dkg szárított szójakocka, pirospaprika, só, bors, őrölt kömény, olaj, 2 gerezd fokhagyma, egy zöldpaprika és egy paradicsom (vagy két-három evőkanál lecsó).

Elkészítés:

A szójakockát egy nagyobb, lezárható, mikrohullámú sütőben használható edénybe szórjuk. Hozzáadunk 3 kávéskanál sót, ráöntünk a szója térfogatához képest háromszoros mennyiségű forró vizet, lezárjuk az edényt, és mikrohullámú sütőben magas fokozaton 6 percig főzzük.

Két evőkanál olajon üvegesre sütjük az apróra vágott hagymát. A szójakockát leszűrjük. (A mikrohullámú sütőben használt edényt óvatosan nyissuk föl, mert nagyon forró gőz száll ki belőle!) A leszűrt szóját a hagymához adjuk. 2-3 percig kevergetjük, aztán megszórjuk egy csapott evőkanál pirospaprikával, és felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi. Hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, a kicsumázott paprikát és a lehúzott héjú paradicsomot valamint negyed kávéskanál őrölt borsot és negyed kávéskanál őrölt köményt. Lassú tűzön főzve a szóját puhára pároljuk. A főzés végén a zöldpaprikát eltávolíthatjuk belőle.

Leggyakrabban főzelékfeltétként tálaljuk.

Forrás: recept-oldal.hu; Képek: Google;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu;

Cím: Szatta Szójapörkölt
Tel: 0036705322177
E-mail: [email protected]
Web: www.hirmagazin.eu

Previous article
Next article

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem