6.2 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekKülföldSzlovákiában MERS-gyanúval került kórházba egy dél-koreai férfi

Szlovákiában MERS-gyanúval került kórházba egy dél-koreai férfi

2015 06 13 235934
2015. 06. 13. – 22:14 forrás: MTI
Szlovákiában sürgősséggel kórházba szállítottak egy dél-koreai férfit, aki gyanú szerint MERS koronavírussal fertőződhetett meg.
Peter Bubla elmondta, hogy a 39 éves férfit, aki a játványos betegség tüneteit mutatta, Zsolnáról szállították egy különleges pozsonyi kórházba.

A szóvivő mindazonáltal hangsúlyozta, hogy egyelőre csak a fertőzés gyanúja áll fenn, a vérmintákat egy prágai laboratóriumba küldték, ahonnan az eredményt 24 órán belül várják.
Közölte, hogy a szlovák egészségügyi hatóságok és a rendőrség minden szükséges intézkedést megtett, és felkutatják mindazon személyeket, akikkel a beteg érintkezésbe léphetett.

A betegek halálozási aránya magas, több mint 40 százalékos. A kór ellen egyelőre nincs semmilyen gyógymód. Pénteki közlés szerint Dél-Koreában az elmúlt hetekben kitört járványnak eddig 11 halottja van, és a megbetegedettek száma meghaladta a 120-at. A járvány ugyan kizárólag a kórházakra korlátozódik, de terjedése súlyos aggodalmakat kelt.
Kép: Google

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem