7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldSzlovákia százötven iraki keresztényt fogadott be

Szlovákia százötven iraki keresztényt fogadott be

Forrás: MTI

Megérkezett Irakból a kassai repülőtérre csütörtökön késő éjjel az a csaknem százötven asszír keresztény, akit Szlovákia a közel-keleti menekültválság csillapításának keretében önként fogadott be.

Szlovákia százötven iraki keresztényt fogadott be
A 25 családból álló menekültcsoport megérkezéséről elsőként a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség számolt be pénteken.

Szlovák médiaforrások szerint a Kassára érkezett asszír keresztények az iraki Moszul városának környékéről származnak, amelyet már korábban elfoglaltak az Iszlám Állam erői, és ezt követően kiűzték onnét az ott élő keresztényeket.

A különjárattal Kassára szállított menekülteknek a belügyi tárca közlése szerint az eredeti tervek alapján már napokkal korábban meg kellett volna érkezniük, ám az iraki Erbíl városából történt áttelepülésüket a biztonsági helyzet eddig nem tette lehetővé.

A 149 irakit az útlevél-ellenőrzést követően a kelet-szlovákiai, homonnai (Humenné) menekülttáborba szállították át.

 

 

Most népszerű

Hasonló hírek