13.8 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekKülföldSzlovák diszkóbaleset rázta meg a magyar tiniket is!

Szlovák diszkóbaleset rázta meg a magyar tiniket is!

Egy mind­össze 19 éves, nagy­madi lány volt az ál­do­zata egy hét­végi disz­kó ­bal­eset­nek. Is­me­rő­sei sze­rint min­den­ki­nek meg kell is­mer­nie Nicol tör­té­ne­tét, hogy ta­nul­has­sa­nak be­lőle!

Egy nemrég érettségizett 19 éves lány vesztette életét egy tragikus balesetben szombat hajnalban a szlovákiai Királyrév közelében. Az autóban négyen ültek, egy 21 éves nő vezette, a helyi diszkóból tartottak éppen hazafelé. A sofőr elvesztette uralmát a jármű felett, ami megcsúszott, lehajtott az útról, majd felborult. A hátsó ülésen utazó Nicolnak esélye sem volt, a helyszínen életét vesztette. Később kiderült, hogy a sofőr nem kevés alkoholt fogyasztott, 2 ezrelékkel a vérében ült be a volán mögé – ezzel ő a felelős egy fiatal nő haláláért.

Szlovák diszkóbaleset rázta meg a magyar tiniket is!

Az ismerősök azt mondják, Nicol történetét minél több embernek kell megismernie, hogy tanuljanak belőle.

Szeretném, ha ezen mindenki elgondolkozna: ha alkoholt fogyasztasz, semmiképp ne szállj be a kocsiba vezetni. Egy ilyen miatt egy  fiatal lány életét vesztette…

– írta egy ismerőse. A hír a lány családja számára is felfoghatatlan.  Elment péntek este szórakozni, de arra nem számítottunk, hogy már soha többé nem jön vissza – mondta a lány édesanyja a helyszínen, amikor kiment meggyújtani egy gyertyát. A 19 éves lánynak rengeteg terve volt, fodrásznak tanult, a szépségiparban szeretett volna elhelyezkedni. A sors fintora, hogy a részegen volán mögé ülő sofőr egy karolás nélkül megúszta a tragédiát, míg a másik két utast könnyebb sérülésekkel szállították kórházba.

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work