7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőKultúraSzívszorító vallomást tett Bajor Imre gyászoló lánya

Szívszorító vallomást tett Bajor Imre gyászoló lánya

A 21 éves Lili máig nem tudta elengedni édesapja emlékét.

Hamarosan az Egynyári kaland című sorozatban láthatjuk menyasszonyként a 2014-ben elhunyt Bajor Imre lányát, Lilit.

A 21 éves fiatal a Lokálnak mesélt az új szerepről és arról, biztos abban, ha egyszer tényleg esküvője lesz, akkor az édesapja is végig mellette lesz lélekben. 

„Nagyon izgalmas volt a forgatás, és úgy érzem, sikerült elengednem magam és kihozni a maximumot. Örülök, hogy a színház mellett tévéfilmben is szerepelhetek”

kezdte a Lokálnak Lili, aki már a saját esküvőjén is elgondolkozott.

„Természetesen az ember megpróbál elvonatkoztatni a szerepétől, de nem tagadom, szépnek éreztem az egészet. A saját esküvőmet nagyon egyszerűnek képzelem, talán egy tóparton lesz egyszer. Az biztos, hogy szűk körű lenne, csak a családtagjaimmal és a barátaimmal. És természetesen édesapám is ott lenne, és bár nem foghatom meg közben a kezét, de a lelke ott lesz velem, ebben biztos vagyok. Örökké fájni fog a hiánya, talán még azon is túl…”

– mondta elérzékenyülten.

Forrás: Ripost

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner