7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekSzivárványos tébolyda: Már gyerekeken is végeznek nemváltó műtétet..

Szivárványos tébolyda: Már gyerekeken is végeznek nemváltó műtétet..

Támadások sora érte Magyarországot, amiért a pedofilellenes törvény kimondja: az iskolai szexuális felvilágosítás nem irányulhat a nem megváltoztatására, a homoszexualitás népszerűsítésére.

Arról a törvényt támadók nem beszélnek, hogy visszafordíthatatlan kárt is okozhatnak a gyermekeknek az érzékenyítést képviselő szakemberek tanácsai.

Genderőrület: naponta legalább egy gyermek megváltoztatja a nemét Nagy-Britanniában, Svédországban 10 év alatt 1500 százalékkal nőtt azoknak a kislányoknak a száma, akik fiúnak érzik magukat. 2017-ben Angliában egy olyan kézikönyvet kezdtek terjeszteni az iskolákban, mely egy 12 éves kislány kitalált történetét mutatja be, aki fiúvá vált.

Shutterstock

A gendersemlegesség szélsőliberális hívei azt vallják, hogy ha kategóriákba szorítjuk gyermekünket a nemi sztereotípiák alapján, vagyis tudatosítjuk benne, hogy ő fiú vagy lány, ezáltal azt érezheti, hogy valami olyasmivé kell válnia, amit ő nem akar. Szerintük ha ezektől megszabadítjuk, sokkal színesebb életük lehet.

Az utóbbi évtizedben a genderpropaganda, az ­LMBTQ-lobbi a nyugati országokban annyira átformálta és átpolitizálta az emberek gondolkodását a nemi identitás szerepéről, hogy gyerekek számára is lehetővé tették, hogy megváltoztathassák a nemüket.

Holott kisgyerek- és pubertáskorban nem elég érettek érzelmileg ahhoz, hogy olyan, életüket meghatározó döntést hozzanak, mint a nemi identitás megváltoztatása, a transzneművé válás.

Még több hír a betegségekről, gyógyulásról, megelőzésről, az egészséges életmódról..

Magyarországon a Labrisz Leszbikus Egyesület a gyermekek LMBTQ-s érzékenyítésének élharcosa. Olyan kérdésekkel foglalkoznak, mint a homoszexuális fiúk számára veszélyes iskolai terek vagy az anyák napja ünneplése olyan extrém helyzetekben, amikor valakinek két anyja vagy két apja van.

Zajlik az agymosás

Az elmúlt években drámai módon megnőtt a nemváltó kamaszok száma az Egyesült Királyságban. Az egyik brightoni iskolában 1600 diák közül 76 állította magáról, hogy ő valójában transznemű. A nemváltó kamaszok többsége később megbánja döntését. A magukat transzneműnek valló fiatal fiúknak 70–98, a lányoknak pedig 50–88 százaléka idővel visszatér a biológiai neméhez.

 

genderőrület

Fotó: Shutterstock

A genderőrület megdöbbentő része, hogy a Tavistock genderklinikán Londonban már hároméves gyermekeknek is adnak pubertásgátló gyógyszereket, aztán megkezdik az ellenkező nem hormonjainak adagolását.

A témáról megszólaltatott pszichológusok között a legtöbben nem értettek egyet a hormonkezelés túl laza szabályozásával. „Attól tartunk, hogy a gyerekek többsége nem megfelelően lett diagnosztizálva, és ezért félre lesznek kezelve” – mondták a Sky Newsnak. Az egyik pszichológus beszámolt egy esetről, amelynek során egy kollégája mindössze két találkozó után beutalót adott egy gyermekkorú páciensnek hormonblokkoló kezelésre. A pszichológusnő szerint az esetet nem tárta fel megfelelő módon a beutaló orvos.

Még több hír a betegségekről, gyógyulásról, megelőzésről, az egészséges életmódról..

Egy 12 éves gyerek maga dönthet?

A brit társadalombiztosítási rendszer, a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) jelenleg hatályos szabályozása szerint egy brit tinédzser (12 éves kortól kezdve) akkor is megkezdheti a nemátalakítás hosszadalmas folyamatát, ha ebbe egyébként egyik szülője sem egyezett bele. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy kisiskolás diákok dönthetnek úgy mindenféle kontroll nélkül, hogy államilag finanszírozott hormonkezelésre járjanak az erre specializálódott egészségügyi intézményekbe – kész genderőrület.

Egy anya azonban beperelte az államot, mert a beleegyezése nélkül kezdték meg a nemátalakítás folyamatát 15 éves autista lányánál. A nevét a nyilvánosság előtt nem vállaló nő azt szeretné elérni, hogy egy fiatalkorú gyermek, akinek még szavazati joga sincs, ne dönthessen egyedül egy ilyen fajsúlyos kérdésben.

Kanadában az is előfordult, hogy egy nemi szerepzavarral küszködő, mérsékelten autista 11 éves lányt az iskola anélkül bátorított fiúként való viselkedésre, hogy értesítette volna a szüleit. A lány az iskolában fiúként, otthon lányként élt, és a szülőket csak azután értesítették, hogy a lánynál öngyilkos hajlamok jelentkeztek.

Menopauza hormon-kezelés után, 15 évesen

A genderőrület újabb példája egy Ausztráliában élő anyuka, Carolyn Tate hormongátlót kezdett szedetni 15 éves kislányával, miután a gyermek 12 éves korában bejelentette, nem érzi magát lánynak és fiú szeretne lenni. A hormongátló injekciókat olyan gyerekek számára adják, akik a jelenlegi törvények alapján még túl fiatalok ahhoz, hogy egy nemváltoztató műtéten essenek át.

Tate kislánya hetekkel a beavatkozás után – 15 évesen – a változó korral járó klimax kellemetlen tüneteit érezte, majd később kiderült, hogy a hormongátló hatására valóban tinédzserként esett át a menopauzán.

Az ausztrál anyuka azonban nem törődve azzal, milyen súlyos egészségügyi következményei lettek gyermekének, a beavatkozás után tovább folytatja „kezelését”, és elhatározta, hogy 16 éves korától tesztoszteronhormonokat fog beadatni kislányának.

Hazug propaganda

A különböző LMBTQ-szervezetek világszerte azt propagálják, hogy a nemi identitással kapcsolatos pszichés problémák nemátalakító műtéttel és az azt megelőző kezelések segítségével hatékonyan gyógyíthatók.

Viszont elhallgatják az átalakítást megbánók történeteit.

Több olyan orvos, aki nemiidentitás-klinikán dolgozott, számolt be arról, hogy sosem láttak sikerrel végződő operációt, a legtöbb páciens problémái nem oldódtak meg.

Az Egyesült Államokban a transzneműek közt az öngyilkossági ráta 41 százalékos – miközben a teljes amerikai lakosság körében az átlagos érték 1,6 százalék.

Még több hír a betegségekről, gyógyulásról, megelőzésről, az egészséges életmódról..

És akkor nem beszéltünk az átoperáltak körében tapasztalható magas arányú alkoholizmusról, droghasználatról, és azokról sem, akik megbánták a nemváltó műtétet.

Felmérések szerint az Európai Unióban a lakosság 0,3, az Egyesült Államokban a lakosság 0,3–0,6 százalékát teszik ki a transznemű emberek.

Egy homoszexuális német politikus egyetért a magyar törvénnyel, Ferenc pápa több alkalommal is felszólalt a nemet szociális konstrukciónak beállító genderideológiával szemben, Jamie Shupe pedig 10 évig élt nőként, de nem lett boldogabb.

ripost7

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek