7.3 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekKülföldSzíriában járhatott az azonosított merénylő, hamis lehet az egyiptomi útlevél

Szíriában járhatott az azonosított merénylő, hamis lehet az egyiptomi útlevél

forrás: MTI

A hatóságok most azt a feltételezés próbálják megerősíteni, hogy a férfi tavaly valóban járt-e Szíriában.

Szíriában járhatott az azonosított merénylő, hamis lehet az egyiptomi útlevél

Francois Molins párizsi ügyész közölte, hogy a férfi a fővárosi Bataclan klubban történt vérengzés egyik elkövetője volt. A robbanás következtében leszakadt ujját megtalálták a törmelék között, és lenyomatot vettek róla.

Mostefai kisebb köztörvényes bűncselekmények miatt ismert volt a hatóságok számára: 2004 és 2010 között nyolcszor ítélték el, de egyszer sem kapott börtönbüntetést. A férfi 2010 óta hatósági megfigyelés alatt állt, de sosem találtak arra utaló jelet, hogy terrorista összeesküvésben vett volna részt. Még azt lehet róla tudni, hogy rendszeresen látogatta a Chartres melletti Luce mecsetjét.

Az öngyilkos merénylő apját a párizsi régió Romilly-sur-Seine nevű településen, míg testvért Bondoufle településen vették őrizetbe. A rokonság más tagjainál is házkutatást tartottak.

Hat helyszínen követtek el öngyilkos merényletet szombatra virradóra a francia fővárosban és környékén: a Párizstól északra fekvő Saint-Denis-ben lévő Stade de France stadionban, a francia fővárosban pedig a Bataclan rendezvényteremben tartott rockkoncerten, a Voltaire körúton, a Charonne körúton, az Alibert utcában és a Fontaine au Roi utcában éttermek és bárok szomszédságában. Nincsenek még végleges adatok a halottak és a sebesültek számát illetően sem. A rendőrségi jelentésekre hivatkozó tudósítások szombat estig 128 halálos áldozatról és 300 sebesültről szóltak. A sebesültek közül soknak súlyos az állapota, így a halottak száma még emelkedhet.

Korábban olyan hírek láttak napvilágot, hogy a Stade de France stadion közelében elkövetett robbantások helyszínén találtak egy szíriai és egy egyiptomi útlevelet két öngyilkos merénylő maradványai mellett. A CNN hírtelevízió nyomozati forrásokra hivatkozva közölte vasárnap, hogy az egyiptomi útlevél feltehetően hamis. A másik útlevélnek a tulajdonosát októberben regisztrálták Lérosz szigetén. Menekültként érkezett Törökországból, de a hatóságok egyelőre nem erősítették meg, hogy az illető azonos az egyik merénylővel.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work