18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekSzili: A nemzetietlenség vádjával néz szembe Gyurcsány

Szili: A nemzetietlenség vádjával néz szembe Gyurcsány

A miniszterelnöki megbízott szerint a DK egyedül maradt javaslatával, aki pedig velük szövetkezne a nemzetietlenség vádjával néz szembe. Mindez csupán politikai kampányfogás – állítja Szili Katalin.

 

A Demokratikus Koalíció elnöke újra testvérháborút akar kirobbantani – értékelik sokan Erdélyben Gyurcsány Ferenc javaslatát, amellyel megvonná a külhoni magyar állampolgárok szavazati jogát. Politikusok, önkormányzati képviselők, a közösségi oldalakon pedig választópolgárok százai nehezményezik, hogy a pártelnök a 13 évvel ezelőtti december 5-i népszavazáshoz hasonlóan kampány és uszít a határon túli magyarok ellen.

Szili Katalin miniszterelnöki megbízott az M1 Ma reggel című műsorában úgy fogalmazott, ahhoz képest, hogy 2004-ben Gyurcsány Ferenc még nem volt egyedül véleményével a kettős állampolgárságról, most azonban, 13 évvel később teljesen egyedül maradt. Hozzátette, aki ezek után ezzel a politikai erővel szövetkezik, annak fel kell vállalnia a nemzetietlenség vádját.

A miniszterelnöki megbízott szerint 13 év után újból előállni ezzel a kérdéssel nem jelent semmi mást, mint a nemzet ismételt megosztását. Ez egy vállalhatatlan erkölcsi kárt is jelent a nemzet számára – hangsúlyozta. Az akció elsősorban pártpolitikai célokat szolgál és a szavazatok megszerzésére irányul.

Gyurcsany Ferenc, EPA/HOW HWEE YOUNG

Szili Katalin azt mondta, egyféle állampolgárság létezik, amelyhez ugyanazok a jogok tartoznak. Ebben 2010-et követően nemzeti konszenzus volt – tette hozzá. Ilyen felvetést azok a politikai erők tesznek, akik beismerik azt, hogy 2004 óta nem tettek meg mindent a határon túli nemzettársakért. Akinek lelkiismert-furdalása van, csak és kizárólag az teszi most mérlegre ezt a kérdést – mondta.

Forrás: hirado.hu, M1 Ma reggel

Képek: Spíler – Blog, pestisracok

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work