15.6 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSportSporthirekSzilágyi Áron: a londoni úton Rióba

Szilágyi Áron: a londoni úton Rióba

Forrás: MTI

Harmadik olimpiáján vesz részt augusztusban Szilágyi Áron olimpiai, világ- és Európa-bajnok kardvívó, aki a riói ötkarikás játékokra a négy éve már bevált – aranyérmet eredményező – módon akar felkészülni.

 

Szilágyi Áron olimpiai, világ- és Európa-bajnok kardvívó
Szilágyi Áron olimpiai, világ- és Európa-bajnok kardvívó

„Kifejezetten várom Riót, jó pár hónapja ezzel kelek és fekszem, motiválom magam” – mondta az MTI-nek a Vasas 26 éves vívója, majd arról beszélt, hogy első olimpiáján, Pekingben még nem volt érett az ötkarikás szereplésre.

„Tizennyolc évesen, újoncként, a tojásból kikelve még nem voltam felkészülve arra, hogy olimpiára kerüljek. Pekingben ugyanakkor rendeztek csapatversenyt is, és az, hogy abban is szerepelhettem, nagyon hasznos tapasztalatokkal szolgált. Ezeket kamatoztattam London előtt” – emlékezett vissza Szilágyi, aki 17 évesen, a szentpétervári világbajnokság csapatversenyében nyújtott szenzációs, aranyérmet hozó teljesítménnyel robbant be a világ élmezőnyébe.

A megszerzett tapasztalatokat részletezve, így fogalmazott:

„Arra van szükségem, hogy teljesen elvonuljak a világ elől, és csak a versenyre koncentráljak. A londoni olimpián nem vettem részt a megnyitó ünnepségen, nem foglalkoztam a külsőségekkel, formaságokkal, és azt tervezem, hogy ez Rióban is így lesz. A felkészülés menete most is hasonlóan alakul, de már más érzések kavarognak bennem, mint London előtt. Akkor nem számítottam nagy esélyesnek, legalábbis nem soroltak a három-négy favorit közé, az akkori győzelmem miatt viszont ezúttal mindenki föl fog készülni belőlem, elemzik a vívásomat”.

A 2012-es játékok után 2013-ban, a budapesti világbajnokságon egyéni bronzérmet, majd tavaly Európa-bajnoki címet szerzett Szilágyit motiválja, hogy már kiemelten figyelnek rá, és ez arra sarkallja őt, hogy egyre csiszolja a technikáját és új akciókat találjon ki.

A pekingi és a londoni olimpiától eltérően Rio de Janeiróban férfi kardvívásban nem rendeznek csapatversenyt, ám az olimpiáig így is nyílik mód arra, hogy Szilágyi Áron társaival együtt is bizonyítson: előbb az április végi, riói csapat-világbajnokságon, majd június utolsó teljes hetében, a lengyelországi Európa-bajnokságon, Torunban.

„Mindig figyeltem a csapatversenyekre, sosem vettem félvállról ezeket sem. Ezt támasztják alá a mostani világkupa-sorozatban elért eredményeink is, a Budapesten szerzett bronzérem, a Padovában kiharcolt első hely. A riói csapat-világbajnokság nagyon jól illik a felkészülésbe, ugyanis az utolsó kvalifikációs állomás után addig már nem lesz versenyünk. Ráadásul amellett, hogy az olimpia tesztversenye lesz, mégis csak egy világbajnokság, amelyen érmeket osztanak, ez pedig elégséges motiváció” – mondta. Hozzátette: a júniusi Európa-bajnokságra, Torunba ugyan egyéni címvédőként utazik, de különösebben nem készül rá, „menetből” teljesíti, ugyanakkor szeretne helytállni.

Az idei nyári játékok előtt a civil életben is fontos feladatok várnak az olimpiai bajnokra.

„Május-júniusig az egyetemi tanulmányok, szakdolgozat írása, és az államvizsga mellett eleget teszek a különféle megjelenési kötelezettségeimnek, amiket a vívószövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság vár tőlem, az Európa-bajnokság után azonban visszavonulok magányomba, és csak a vívásra, az olimpiára koncentrálok majd”.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem