6.6 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekSzijjártó Péter visszautasította a német alkancellár bírálatát

Szijjártó Péter visszautasította a német alkancellár bírálatát

Forrás: hirado
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felháborítónak minősítette és visszautasította Sigmar Gabriel német alkancellár kijelentését, miszerint Magyarország a bevándorlókkal kapcsolatban nem tartja be a nemzetközi konvenciókat.

hirmagazin_2015-09-11_152131

„Felháborítónak tartjuk és visszautasítjuk ezt a képtelen vádat. Mi minden bevándorlót a nemzetközi jogszabályoknak megfelelően ellátunk Magyarországon” – mondta Szijjártó Péter Prágában. „Aki ezzel ellentétes állítást tesz, legyen az akárki, az hazudik” jelentette ki.

A külügyminiszter tájékoztatása szerint Gabriel egy politikai vitaműsorban úgy nyilatkozott: elsősorban mások szegték meg az EU-s szabályokat, azok, akik már hónapok óta nem regisztrálják a menekülteket, hanem egyszerűen átengedik az országukon, Németországba küldik őket, illetve azok „akik nem tartják magukat a saját menekültügyi kötelezettségeikhez, mint Magyarország, amely a Genfi Konvenció részese és mégis embertelen körülményeket teremt”. 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work