Belföldi hírek

Szijjártó elküldte az osztrák államfőnek a Soros-tervet

Szijjártó Péter külügyminiszter megküldte az osztrák államfőnek a Soros-terv pontjait, mert Alexander Van der Bellen a közelmúltban azt állította, hogy Soros Györgynek nincs köze az Európába irányuló bevándorlási hullámhoz.

Szijjártó: az osztrák államfő Soros György oldalára állt. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajnálatát fejezte ki, hogy az osztrák államfő Soros György és a migránsok oldalára állt.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kommunikációért és parlamenti koordinációért felelős helyettes államtitkárának közleménye szerint az elmúlt hetekben Ausztriában is a politikai viták középpontjába került a Soros-terv.

A helyettes államtitkár kiemelte, hogy Soros György maga használja a terv szót, és részletesen leírja, hogy migránsok millióit akarja behozni Európába, majd szétosztani.

Olvasható az is, hogy Soros György fel akarja számolni a nemzeti határokat, valamint szerinte az Európai Uniónak jelentős összeggel kell támogatnia a migránsok betelepítését, és ezt a pénzt a tagállamoktól kell elvonni”

– áll az MTI-nek eljuttatott közleményben.

Alexander Van der Bellen
Fotó: AFP

Menczer Tamás közlése szerint Alexander Van der Bellen a közelmúltban azt állította, hogy Soros Györgynek nincs köze az Európába irányuló bevándorlási hullámhoz, ezért Szijjártó Péter megküldte az osztrák államfőnek a Soros-terv pontjait.

A levélben a magyar külügyminiszter tájékoztatja az osztrák államfőt arról, hogy Magyarországon nagy vitákat váltott ki a Soros-terv, majd a magyar emberek az áprilisi parlamenti választáson egyértelműen az ország biztonságának és szuverenitásának megvédése, és a migráció megállítása mellett döntöttek – ismertette Menczer Tamás.

A helyettes államtitkár felidézte, hogy a magyar külügyminiszter Alexander Van der Bellen nyilatkozata után már közölte, sajnálja, hogy az osztrák államfő Soros György és a migránsok oldalára állt.

Ha Alexander Van der Bellen egy migránsokkal elárasztott Ausztriát szeretne, akkor erről majd az osztrák választóknak kell elszámolnia. A magyar kormány nem migránsokra, hanem békében és biztonságban élő magyar családokra akarja építeni az ország jövőjét”

– írta közleményében Menczer Tamás.

Forrás: 888.hu

Szólj hozzá, mondd el véleményed és ne felejtsd el megosztani!

hozzászólások

Related posts

Vlagyimir Putyin orosz elnök újévi üdvözletet írt Orbán Viktor Miniszterelnök Úrnak

Géza

Frissítés: Nem öregbítjük, de a nagy örömben előre hoztuk a szülinapot 1 nappal! Így, Orbán Viktor Miniszterelnök Úr, holnap töltölti be az 55. életévét! Kedves Miniszterelnök Úr! Nagyon Boldog Születésnapot kívánunk! Hirmagazin.eu

Géza

Egyedül cselekedhetett a pittsburghi lövöldöző

Géza