6.1 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekSzijjártó: Budapest Európa legbiztonságosabb és legsportosabb fővárosa

Szijjártó: Budapest Európa legbiztonságosabb és legsportosabb fővárosa

Budapest Európa legbiztonságosabb és legsportosabb fővárosa – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter telefonon az MTI-nek nyilatkozva.

A tárcavezető nyitóbeszédet mondott a Magyar Turisztikai Ügynökség Magyarországot népszerűsítő rendezvényén a The New York Times Travel Show keretében. Hangsúlyozta: a kormány szigorú migrációs politikájának köszönhetően Budapest Európa legbiztonságosabb fővárosa, továbbá már közvetlenül is elérhető az Egyesült Államokból. Emellett Budapest a legsportosabb főváros is a sorozatosan megrendezett világesemények miatt – vélte.

Úgy vélte, Budapestre és Magyarországra, valamint az itt élőkre is jellemző az a tény, hogy Európa legnagyobb zsinagógája és egyik legnagyobb katolikus katedrálisa sétatávolságra található egymástól. A külügyminiszter New York-i megbeszéléseiről beszámolva elmondta: Didier Reynders belga külügyminiszterrel megállapodtak, hogy több kérdésben ellentétesen vélekednek Európa jövőjét és a migrációt illetően. Magyarország szerint Európának vissza kellene szereznie azt a képességét, hogy megvédi a saját határait, továbbá Magyarország illegális bevándorlókat nem kíván beengedni – emlékeztetett. Hozzátette: Belgiumnak más az álláspontja a migráció kérdésében, a szolidaritás alatt csak a bevándorlók befogadását érti, míg Magyarország a határok megvédéséért tett erőfeszítéseket is szolidaritásnak tekinti, mivel ezzel “komoly terheket veszünk le más európai országok válláról.”

Mint mondta, ugyanakkor egyetértettek, hogy mindez nem lehet akadálya a kétoldalú kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok bővítésének, különösen, mert a kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly októberig kis híján elérte a négymilliárd eurót és 14 százalékos növekedést mutatott. Szijjártó Péter közölte: belga kollégája indul az Európa Tanács főtitkári pozíciójáért, és egyetértettek abban, hogy a testületnek biztosítania kell minden európai megközelítés és irányvonal közötti konzultáció és párbeszéd lehetőségét. Ezért valamennyi európai ország részvételével ezt a szervezetet meg kell tartani az európai párbeszéd fórumának – tette hozzá.

Szabáh al-Hálid al-Hamad asz-Szabáh kuvaiti külügyminiszterrel arról tanácskoztak, hogy az EU és az Öböl-térség együttműködése gazdasági és biztonsági szempontból is kiemelt jelentőségű, hiszen a Közel-Kelet az Európa felé irányuló migráció egyik legfontosabb forrásterülete. Magyarország készül a részvételre az EU és az Arab Liga külügyminiszteri, valamint csúcstalálkozóján – közölte. Mint mondta, Retno Marsudi indonéz külügyminiszterrel arról beszéltek, hogy a Fővárosi Vízművek 40 millió dolláros beruházása lassan véget ér Indonéziában. A cég 34 indonéz település ivóvízellátását biztosítja víztisztítóművek építésével, és ezek közül az első ötöt a jövő hónapban adják át – magyarázta.

Megjegyezte: tárgyalnak magyar vállalati beszállításokról az indonéz elektronikus útdíjrendszer kialakításához. Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy tárgyalt az ENSZ leszerelési ügyekért felelős főtitkár-helyettessel, Izumi Nakamicu-val. Idén Magyarország látja el az elnöki pozíciót a világszervezet leszerelési bizottságában, ami azért kiemelten fontos, mert az amerikai- orosz leszerelési tárgyalások kudarcot vallottak, így az ENSZ szerepe jelentősen megnőtt a leszerelési kérdések napirenden tartásában – vélekedett. Kiemelte: Magyarországnak az az érdeke, hogy “Kelet és Nyugat nagyhatalmai között ebben a kérdésben folyamatos legyen a párbeszéd”, mert ha ez nincs így, az a globális biztonságra és Közép-Európa biztonságára is negatív hatással van.

Mint mondta, Magyarországnak kiemelt fontosságú a könnyű és kézifegyverek korlátozására vonatkozó ENSZ-mechanizmusok megerősítése, mert ez akadályozhatja meg a Nyugat-Balkánon nagy mennyiségben fellelhető könnyű és kézifegyverek csempészetét. A külügyminiszter közölte: Jan Beagle, az ENSZ menedzsmentért felelős főtitkár-helyettesének megerősítette Magyarország szándékát, hogy Budapest részt vegyen a világszervezet szolgáltatási funkcióinak diverzifikálásában. Megjegyezte: tárgyalt a Suez Water Technologies and Solutions cég vezetőivel is, a vállalat Oroszlányban már 150 millió dollárt beruházott és 1200 munkatársa van, és tovább növelné magyarországi jelenlétét.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Forrás: PS

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem