Főoldal » Szijjártó: az osztrák kancellár továbbra is sértegeti Magyarországot
Belföldi hírek

Szijjártó: az osztrák kancellár továbbra is sértegeti Magyarországot

forrás: MTI

A külgazdasági és külügyminiszter szerint bár Werner Faymann ma már azt mondja, amit Magyarország is mondott korábban, továbbra is sértegeti az országot.

 Szijjártó: az osztrák kancellár továbbra is sértegeti Magyarországot

Szijjártó Péter szerdai közleményében arra reagált, hogy az osztrák kancellár a Kurier című osztrák lap szerdai számában megjelent interjújában kijelentette: a menekültek elosztásában a németországi és a svédországi álláspont mellett áll ki, a határ biztosításának kérdésében pedig támogatja a visegrádi országok által is képviselt álláspontot. Azt azonban elutasította, hogy tagja lenne az “Orbán-koalíciónak”.

Elmondása szerint nem hagyja, hogy a mostani lépések kapcsán “összehasonlítsák olyasvalakivel, aki nem fogad be menekülteket, nem látja el őket rendesen, és nem folytat le velük szemben méltányos eljárást”. Werner Faymann továbbá arról is beszélt, hogy kitart azon álláspontja mellett, hogy uniós pénzeket vonjanak el azon országoktól, amelyek nem vesznek részt a migránsválság megoldásában.

A magyar tárcavezető mindezzel kapcsolatban kiemelte: az osztrák kancellár tovább folytatja “szánalmas hazugsághadjáratát” Magyarországgal szemben. “A buta vádakat visszautasítjuk”, Magyarország mindig is befogadta a menekülteket, de a gazdasági bevándorlókat nem fogadja be – közölte. Hozzátette: mindenkinek tisztességes ellátást és eljárást biztosítanak.

Szijjártó Péter felidézte: az osztrák kancellár “tavaly még sértegette Magyarországot a kerítés miatt”, és meghirdette a nyitott kapuk politikáját. Ma viszont már kerítést épít, megerősítené Európa határait, bezárná a kapukat, és inkább a válságrégiókban segítene – magyarázta. Rámutatott: vagyis Werner Faymann azt mondja, amit Magyarország is mondott már egy évvel ezelőtt.

A külügyminiszter hangsúlyozta: az osztrák kancellár azonban ezzel párhuzamosan is sértegeti Magyarországot, és európai politikushoz méltatlan magatartást tanúsított az utóbbi hónapokban.

 

Hasonló hírek

Kövér László: a Magyar Nemzet és a Hír TV ellenzéki orgánum

info

Kémkedés miatt is nyomoznak a szcientológusok tevékenységével összefüggésben

Géza

A Fidesz készen áll az egyeztetésre a terrorveszéllyel összefüggő alaptörvény-módosításról

Edit