Főoldal » Szijjártó: az Iszlám Állam civilizációs fenyegetés
Külföld

Szijjártó: az Iszlám Állam civilizációs fenyegetés

forrás: MTI

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a New Yorkban zajló menekültügyi konferencián felhívta a figyelmet arra, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet civilizációs fenyegetést jelent a keresztény közösségekre.

“A terrorszervezet keresztények elleni bűnei nem maradhatnak büntetlenül” – fogalmazott az MTI-nek a miniszter, s hozzátette: ezt a magyar álláspontot kifejtette azon a panelbeszélgetésen is, amelyet a menekültügyi csúcsértekezlet keretében rendeztek, s amelyen az Iszlám Állam bűneiért történő felelősségre vonásról volt szó.

Szijjártó: az Iszlám Állam civilizációs fenyegetés
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ menekültügyi csúcsértekezletén. (MTI/AP/Julie Jacobson)

A magyar diplomácia vezetője tájékoztatta a rendezvényen részt vevő külügyminisztereket arról is, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészének személyesen írt levelet az ügyben, ám a főügyész eddig még nem fogalmazott meg választ. Ezért Magyarország az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordul az ügyben – szögezte le Szijjártó Péter.

A kezdeményezést az Iszlám Állam bűncselekményeiért történő felelősségre vonásról Boris Johnson brit, Didier Reynders belga és Ibráhim al-Dzsaafari iraki külügyminiszter indította útjára a nemzetközi menekültügyi konferencián. A tanácskozás erről szóló panelbeszélgetése lényegében az indító rendezvénye volt annak a nemzetközi kampánynak, amely a felelősségre vonást szorgalmazza.

Beszédében Szijjártó Péter kifejtette, hogy Magyarország elítéli az Iszlám Állam iraki és szíriai területen elkövetett atrocitásait, az emberi jogokat és a nemzetközi humanitárius jogot is megsértő szisztematikus és tömeges jogsértéseket. “Ezen belül kiemelt fontosságot tulajdonítunk a modernkori rabszolgaság elleni harcnak, illetve a vallási és etnikai kisebbségek, továbbá más veszélyeztetett csoportok – mint például a nők és a gyermekek – védelmének” – szögezte le a magyar külügyminiszter.

A magyar álláspont szerint ezek a bűncselekmények nemcsak az áldozatok ellen irányulnak, hanem az egész nemzetközi közösség érdekeit is sértik és támadják értékrendjét, egyúttal veszélyt jelentenek a nemzetközi békére és biztonságra is.

Kétoldalú tárgyalásokat is folytatott a külügyminiszter

A menekültválságról, gazdasági együttműködésről és diplomáciai képviselet megnyitásáról folytatott egyeztetéseket Szijjártó Péter hétfőn New Yorkban az ENSZ menekültügyi konferenciája alkalmával tartott kétoldalú tárgyalásain.

Tárgyalt Julie Bishop ausztrál, Gibran Bászil libanoni, María Ángela Holguín Cuéllar kolumbiai külügyminiszterrel és Josaia Voreqe Bainimaramával, aki a Fidzsi-szigetek miniszterelnöke és egyben külügyminisztere is.

Szijjártó Péter arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az ausztrál és a libanoni külügyminiszterrel folytatott megbeszéléseinek fő témája a menekültválság volt. Mint mondta, Ausztrália és Magyarország vezetői is elsődlegesnek tartják a határok védelmét és nemzeti szuverenitást, s mind Canberra, mind Budapest álláspontja a menekültkérdésben az, hogy meg kell akadályozni, hogy a jog adta lehetőségekkel visszaéljenek. Ausztrália is megerősítette a határvédelmet, és szigorította vonatkozó jogszabályait – fűzte hozzá Szijjártó Péter. Az ausztrál kormányt ugyanolyan nemtelen támadások, kritikák érik, mint Magyarországot – húzta alá.

A menekültválság volt a magyar-libanoni külügyminiszteri eszmecsere témája is. Szijjártó Péter és Gibran Bászil egyetértett abban, hogy mindent meg kell tenni a menekültek mielőbbi hazatérése érdekében, s abban kell segíteni nekik, hogy a nehéz időszakot az otthonaikhoz közeli országokban és térségekben vészelhessék át. A két politikus abban is egyetértett, hogy Törökország mellett Jordániának, Libanonnak és az észak-iraki kurd autonóm régiónak nagyobb segítséget kell nyújtani, hiszen ezek az országok nagyon sokat vállalnak a menekültválság enyhítésében. Szijjártó Péter ezzel összefüggésben fontosnak tartotta hangsúlyozni azt is, hogy Magyarország hárommillió eurót fizetett be a Madad Alapba. (A Madad Alap Szíria és a környező országokban élő menekültjeinek támogatására hivatott, s az Európai Unió hívta életre.)

A Fidzsi-szigetek kormányfő-külügyminiszterével és a kolumbiai külügyminiszterrel a magyar külgazdasági és külügyminiszter gazdasági kérdésekről egyeztetett. Josaia Voreqe Bainimaramával az Európai Unió és a csendes-óceáni térség szorosabb együttműködésének fontosságáról, María Ángela Holguín Cuéllar asszonnyal pedig a kolumbiai gazdaság diverzifikálásával megnyíló új lehetőségekről. “Az Európai Unió, Kolumbia, valamint Peru között megkötött szabadkereskedelmi megállapodás új lehetőségeket kínál a magyar gazdaság számára is” – szögezte le az MTI-nek adott nyilatkozatában Szijjártó Péter, aki azt is elmondta: megállapodott kolumbiai kollégájával abban, hogy Bogotában újranyitják a magyar nagykövetséget. Erre a jövő nyáron kerül sor.

 

Hasonló hírek

Bántalmazták társai a lányt, mert csúnya volt a cipője – megrázó videó 18+

Edit

Felszámolta az orosz legfelsőbb bíróság az Emberi Jogokért mozgalmat

Géza

Négy öngyilkos merénylő robbantotta fel magát

Edit