15.6 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekGazdaságSzijjártó: a magyar gazdaság sikerét a magyar emberek munkája jelenti

Szijjártó: a magyar gazdaság sikerét a magyar emberek munkája jelenti

Nem a kiszolgáltatottsághoz vezető nemzetközi hitelek, hanem a magyar emberek munkája jelenti a magyar gazdaság sikerének zálogát

– mondta a külgazdasági és külügyminiszter a sütő- és édesipari termékeket, alapanyagokat gyártó Nébar Kft. több mint 665 millió forintos fejlesztéséhez nyújtott, 282 millió forint támogatásról szóló okirat átadásán kedden Baján.

Szijjártó Péter kijelentette, a most megvalósított fejlesztések Magyarország számára biztosítják azt, hogy más országokkal, más gazdaságokkal szemben versenyelőnyre tegyen szert. Éppen ezért a most beruházásokat végrehajtó vállalatok számára az egész nemzet hálával tartozik. Magyarországon 806 vállalat kötelezte el magát összesen 377 milliárd forint értékű beruházások megvalósítása mellett, amelyhez a kormány a versenyképesség-növelő támogatási program keretében 169 milliárd forint támogatást biztosít, és ezáltal több mint 143 ezer munkahelyet tudnak megvédeni – tette hozzá. A miniszter hangsúlyozta: a magyar élelmiszeripar egy kifejezetten innovatív, nemzetközi szinten is versenyképes ágazat, amely komoly hagyományokkal, örökséggel rendelkezik Magyarországon. A legtöbben, 122-en ebből az iparágból pályáztak. A malomipari és tartós élelmiszereket gyártó Nébar Kft. kapacitásbővítő fejlesztése, azért is nagy jelentőségű, mert ez a beruházás a magyar gazdaság export teljesítményének további növeléséhez vezet. Termékeiket ugyanis Nyugat-Európában, az Egyesült Államokban és Izraelben is keresik – fogalmazott. Szijjártó Péter elmondta: a versenyképesség-növelő program keretében Bács-Kiskun megyében a következő hónapokban 42 vállalat összesen 20 milliárd forint értékű beruházást hajt végre, amelyhez a kormány 9,8 milliárd forint összegű támogatást biztosít. Ezzel 6700 munkahelyet tudnak megvédeni. A térségben az ipari termelés a négyszeresére nőtt, a munkanélküliség pedig 11 százalékról 4,5 százalékra csökkent az elmúlt tíz évben- sorolta a miniszter.

Zsigó Róbert a térség fideszes országgyűlési képviselője, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára elmondta: az elmúlt hónapok igazolták, hogy a magyar élelmiszeripar stratégiai ágazat, és támogatásáért mindent el is követtek a járvány időszakában.

Így lehetett biztosítani, hogy a veszélyhelyzetben a magyar gazdák által megtermelt alapanyagok, megfelelő módon feldolgozva egészséges, biztonságos és kiváló minőségű élemiszerekként kerülhettek a magyar családok asztalaira. Emlékeztetett: a versenyképesség-növelő program a gazdaságvédelmi intézkedések egyike, amelyet a beruházásokat vállaló és indító társaságok támogatására, az álláshelyek megtartása és létrehozása érdekében indított el a külgazdasági és külügyminisztérium.

Tóth András, a Nébar Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a 25 éve működő családi vállalkozás árbevétele tavaly 17 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A koronavírus okozta járvány időszakában valamennyi munkahelyüket megőrizve termékfejlesztésbe kezdtek, a néhány hónapos megtorpanást követően pedig már újra teljes kapacitással termelnek. A támogatásnak köszönhetően egy korszerű üzemet építenek telephelyükön, növelik kapacitásukat, technológiai fejlesztést hajtanak végre és kínálatukat bővítve krékerek, ízesített termékek, illetve magpaszták gyártásába kezdenek.

A nyilvános cégadatok szerint a 34 embert foglalkoztató Nébar Kft. értékesítésből származó nettó árbevétele 2018-ban 506 millió forint volt. A vállalat adózott eredménye 2018-ban 43 millió forint volt.

MTI 2020. július 28.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work