18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldSzigorodik a családegyesítési elbírálás Németországban

Szigorodik a családegyesítési elbírálás Németországban

Mintegy 34 ezren kértek már időpontot a német külképviseleteken a nagyjából 250 ezer jogosult közül, hogy megindíthassák a családegyesítési eljárást Németországban. Az oltalmazott menedékjogi státuszban lévőkre augusztustól új, szigorúbb szabályok vonatkoznak.

Euronews

A migrációs krízis csúcsán, 2016 tavaszán döntött úgy a német kormány, hogy tekintettel a menekültügyi rendszer igen komoly leterheltségére, csak és kizárólag a genfi konvenció értelmében menekültnek minősülő személyek esetében biztosítja a családegyesítési jogot – elevenítette fel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese.

Janik Szabolcs hozzátette, azonban az oltalmazotti státuszba besorolt emberek esetében ezt a lehetőséget meghatározott időre felfüggesztette. „A mostani bejelentés arra vonatkozik, hogy augusztustól – igaz megszorításokkal – újra lehetővé tennék ezt a lehetőséget” – magyarázta.

Újabb kihívás a hatóságoknak

Németországban 2015-től összesen 254 ezer ember kapott oltalmazotti státuszt, tehát ők azok, akik jó eséllyel pályázhatnak arra, hogy a családtagjaikat Németországba hozhassák. „Ők regisztrált, oltalmazott emberek, számukra ez most egy legális lehetőség” – mondta.

A hatóságoknak kihívást jelent majd, hogy feltárják ezen emberek hátterét, és esetükben is széles körű vizsgálatot kell lefolytatni, amit a külügyminisztérium, illetve az illetékes németországi tartomány idegenrendészeti hatósága közösen fog megtenni – tette hozzá Janik. Hangsúlyozta, hogy nem lehet majd százszázalékos megalapozottságú döntéseket hozni.

Havonta ezer ember érkezhet Németországba

Arról is beszélt, hogy ebben az esetben elsősorban a kiskorú gyermekekre és a házastársakra vonatkozik a családegyesítés. Egyszerű számításokat elvégezve könnyen látható, hogy akár több százezer ember is érkezhet így Németországba legálisan. A jogalkotó ugyanakkor a beengedési számot havonta ezer főre korlátozza – mondta.

Janik Szabolcs rávilágított: az elmúlt időszakban Németországot már csak a másodlagos migrációs mozgások érik el, hiszen oda csak azok juthatnak el, akik már más uniós tagállamban beléptek. Úgy összegezte: az látszik, hogy Németország menekültügyi rendszere egy idő után fellélegezhet, azonban most az oltalmazottak hozzátartozóival kell majd foglalkozniuk.

Hosszú távú megoldásra van szükség

Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő szintén a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában ehhez kapcsolódva azt mondta, az igazi probléma ott kezdődik, hogy sokakat nem tudnak ellenőrizni, azonban, ha ez mégis sikerül, akár az ellenőrzött, több generáción keresztül ott élők is veszélyessé válhatnak.

A migrációs nyomás még sokáig fennmarad, ezért érdemes beruházni olyan megoldásokba is, amelyek hosszú távon kifizetődők – szögezte le.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work