13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekGazdaságSzigorítás a termékbemutatók szabályain

Szigorítás a termékbemutatók szabályain

hirmagazin_2015-08-28_070351

Nehezebb lesz trükközni a termékbemutatókkal

Egy ideje már a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium napirendjén van, hogy szigorítanák a termékbemutatókra vonatkozó szabályokat. A Figyelő szerint azonban a módosításcsomag már a parlament asztalán van.

Az új szabályok megnehezítenék az árubemutatókkal történő visszaéléseket, amelyekkel leggyakrabban az idős és a beteg embereket veszik célba. Ezt szolgálja, hogy kötelező lenne ügyfélszolgálatot fenntartaniuk az árubemutatóval egybekötött termékértékesítést végző cégeknek, vállalatoknak.

Ráadásul az is része lenne a szigorúbb szabályozásnak, hogy a cégeknek telefonon, e-mailen elérhetőeknek is kell lenniük. Ennek célja, hogy a vásárlók élni tudjanak elállási jogukkal. A vásárlástól számított 14 napon belül ugyanis indoklás nélkül meg lehet ezt tenni.

Nehezebb lenne arra is rávenni a könnyelmű ügyfelet, hogy hitelszerződést kössön. Ezt ugyanis az új szabályok értelmében már nem lehetne a helyszínen, a bemutató után közvetlenül megtenni.

Ugyancsak tilos lenne csalit használni, vagyis nem lehetne egy termék eladásához kapcsolódó ajándékokat vagy sorsolást reklámozni.

Forrás: metropol; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

Hasonló hírek