11.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
Home18+Szerelmet ígértek a prostitucióra kényszerített lányoknak (18+)

Szerelmet ígértek a prostitucióra kényszerített lányoknak (18+)

Felháborító a szexuális munkára kényszerített gönci lányok története, és sajnos nem egyedi eset. A futtatók vadásznak a gyermekvédelmi intézetekben élő lányokra.

Szerelmet és törődést ígérnek, majd gyakran veréssel és kábítószerrel törik meg őket annyira, hogy prostituáltként dolgozzanak nekik. A Kékfény riportja.

Az alig három éve felépült Gönci Gyermekotthonból szökött el 2016 nyarán egy 16 éves lány, mert azt hitte, máshol sokkal jobb lesz számára. Az egyik falubeli férfival alakított ki érzelmi kapcsolatot, a férfi azonban csak hitegette.

A történet sajnos tipikus. Egy reményét vesztett, állami gondozásban lévő fiatal lány azt hiszi, hogy végre valaki szereti, és ezért mindent odaad, a férfi azonban csak kihasználja – mondta Jogg Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője.

Mint mondta, ebben az ügyben is egy érzelmi ráhatásról beszélünk, az érzelmi kapcsolat kiépülése után pedig belekényszerített prostitúció cselekményével állunk szemben.

A fiatal lányok nagyon kelendők

A 16 éves lányok napjainkban nagyon kelendők az utcákon, naponta 200-300 eurót is megkeresnek, vagyis egy lány havonta legalább másfél millió forintot hoz. A gönci férfi Kassára vitte áldozatát. A biznisze olyan sikeres volt, hogy hamarosan követői is akadtak. Még négy ember szállt be az üzletbe, és további államilag gondozott lányokat csábítottak magukhoz. Az öt személy végül már négy lányt futtatott.

A tárgyaláson csak három vádlott jelent meg, mivel ketten már korábban vallomást tettek a bíróság előtt. Nagyjából ugyanazt mondták, mint az ötödrendű vádlott, állították, nem követtek el bűncselekményt, ártatlanok. Az egyik férfi azt mondta, ő csak vendégül látta pár napig az egyik lányt, de nem tett vele semmi rosszat. A vád szerint azonban prostitúcióra kényszerítette.

Verték és fenyegették a lányokat

A vád szerint a legkeményebben egy élettársi kapcsolatban lévő nő és férfi bánt az általuk futtatott két lánnyal. Amikor első alkalommal vitték ki Szlovákiába áldozatukat, és a lány nem akart dolgozni, nem finomkodtak vele: bevágták az autóba, és megfegyelmezték.

A férfi vezette a gépjárművet, míg az élettársa a hátsó ülésen bántalmazta a lányt. Tépte a haját, ököllel és nyitott tenyérrel is ütötte, és azzal fenyegette, hogy a továbbiakban is bántani fogja, ha nem teszi azt, amit mondanak neki.

A vádlottak bő fél évig futtatták a lányokat. A pénzt, amit kerestek, az utolsó fillérig elvették tőlük. Azokon a napokon, amikor a lányoknak nem kellett kiállniuk az utcára, otthon dolgoztatták őket: főztek, mostak és takarítottak. Ráadásul, hogy a lányok bírják a gyűrődést, rászoktatták őket a kábítószerre, egy úgynevezett herbál fű kábító hatású anyagot adtak nekik.

Mindig is voltak szökések

A gönci gyermekotthont három évvel ezelőtt ünnepélyes keretek között avatták fel. Ezen a helyen elméletileg minden adott, hogy a családjuktól elszakadt gyermekek normális körülmények között nőjenek fel. Néhányan mégis elszöktek az elmúlt időszakban. A gyermekvédelmi szakértő szerint szökések mindig is voltak és lesznek, a gyerekek ugyanis az esetek túlnyomó többségében nem önszántukból mennek be, így eleinte ellenségként kezelik a nevelőket.

Radoszáv Miklós elmondta, a bekerülés pillanatától a beismerésig, amikor már a gyermek elhiszi, hogy az intézet és az ott dolgozók jót akarnak neki, körülbelül két év telik el. Minél idősebb a gyermek, annál nehezebb, hiszen egy 15–16 éves fiatal sokszor már annyira megszokta a szabad életet, hogy semmilyen kötöttséget nem tűr.

Nehéz elnyerni a gyermek bizalmát

A gyerekek az esetek többségében oda szöknek vissza, ahonnan korábban kiemelték őket: szüleikhez, rokonaikhoz vagy a bandához, amihez tartoztak. Nem számít, hogy milyen rosszak a körülmények, ők azt ismerik, és ott érzik magukat biztonságban, ez jelenti számukra az otthont. Átszoktatni őket egy gyökeresen más életvitelre hatalmas munka. A legnehezebb elnyerni a gyermek bizalmát – mondta el Radoszáv Miklós.

Az államilag gondozott gyermekek, ahogy a gönci példa is mutatja, könnyű prédái a bűnözőknek. Sokan ugyanis fel sem fogják, hogy amit tesznek velük, az rossz. Aki úgy nőtt fel, hogy bántották a szülei, az bármilyen furcsán is hangzik, a bántalmazást a szeretet és a törődés jeleként értelmezi.

A bűnözők egyszerűen utaznak a fiatal lányokra

A gönci eset sajnos tipikusnak mondható, számos ilyen üggyel lehetett már találkozni. Jogg Zsolt elmondta, a bűnözők egyszerűen utaznak ezekre a lányokra, hiszen ez lehet számukra az utánpótlás a jövedelemforrást tekintve.

A lányoknak pedig, miután csapdába estek, nem sok lehetőségük marad. A kínzóik elől legfeljebb csak a gyermekotthonba mehetnek vissza, ahonnan korábban elszöktek. A gönci esetben ráadásul voltak igen brutális fogva tartók is, halállal fenyegették azt a lányt, aki ott akarta hagyni őket.

A futtatók végül azért buktak le, mert az egyik lánynak elege lett, és miután visszament a gyermekotthonba, beszélt a rendőröknek. A tárgyaláson a négy férfit és a nőt kerítéssel, gyermekprostitúció kihasználásával, illetve a kábítószerre való rászoktatás miatt szenvedélykeltés vétségével vádolják. Ezekért halmazatban akár 12 év börtönbüntetést is kaphatnak.

Forrás: Kékfény

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work