7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeTudástárCsillagászat, űrkutatásSzerdától keddig tart az idei egyetlen teljes napfogyatkozás

Szerdától keddig tart az idei egyetlen teljes napfogyatkozás

forrás: M1/Ma délután

A jelenség rendhagyó lefolyását a nemzetközi dátumválasztó vonal okozza, a napfogyatkozás Indonézia felett kezdődik, ahol már szerda lesz, majd kelet felé halad a csendes-óceáni régióban és kedden fejeződik be.

Bár a jelenség Magyarországon nem lesz észlelhető, az interneten szerda hajnalban élőben lehet követni. A részletekről Mizser Attila, a Magyar Csillagászati Egyesület főtitkára beszélt az M1-en.

teljes napfogyatkozás

A szakember elmondta, két tagtársuk a helyszínen, Indonéziából figyeli majd a jelenséget, reményeik szerint ők a Facebookon folyamatosan dokumentálják majd az eredményeket. Nagyon bíznak a derült időben, mert az előző két napfogyatkozáskor borult idő fogadta őket.

Hozzátette, az interneten több oldalon lehet majd figyelni a napfogyatkozást, a NASA-nak és a brit csillagászati egyesületnek is lesz helyszíni közvetítése. De a Magyar Csillagászati Egyesület honlapján is átvesznek majd egy élő közvetítést.

Három órán át tart majd

Csak a Csendes-óceán közepén, Indonéziában és Mikronéziában lesz tökéletesen észlelhető a teljes napfogyatkozás. Ázsia nyugati részén és Ausztráliában „csak” részleges napfogyatkozást láthatnak majd az ott tartózkodók.

-Ausztráliában és Délkelet-Ázsiában március 9-én, szerdán lesz látható

-Hawaiion is nézni lehet a nemzetközi idővonaltól keletre március 8-án

-Európa nyugati és keleti részén és Amerikában túl későn lesz, és akkor már úgyis sötét lesz, tehát mindegy.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner