7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóSzerdán hajnalban indulhat el a Clark Ádám úszódaru a Hableány kiemelésére

Szerdán hajnalban indulhat el a Clark Ádám úszódaru a Hableány kiemelésére

Újabb holttesteteket találtak kedden a Dunában, egyet a Fejér megyei Kulcsnál, egyet pedig a búvárok emeltek ki a roncsból a Margit-híd lábánál.

A legfrissebb hírek szerint pedig Ráckevénél is találtak egy holttestet, az azonosítás még tart. Szerdán hajnalban indulhat el Komáromból Budapestre a Clark Ádám úszódaru.

Újabb áldozatot emeltek ki a Dunából, Kulcsnál (Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)

Nyilatkozott az M1 Híradónak a mentésben résztvevő búvárcsapat vezetője, azt mondta: a keddi volt az eddigi legnehezebb merülésük. Úgy írta le a búvárok helyzetét, hogy az erős sodrás miatt olyan, mintha 140 kilométer/órás szélben

teljesen vakon dolgoznának,

miközben éles vasdarabok lógnak mindenhol.

A hajóroncs ablakában találtak egy holttestet

A pontonhíd mellé több hatósági csónak is felsorakozott már kedden hajnalban a Margit hídnál. A búvárok és a szakemberek órákon keresztül készítették elő a terepet, hogy ismét lemerüljenek a roncshoz.

A keddi első merülés során a magyar búvárok a hajóroncs ablakában találtak egy holttestet, az erős sodrás és a nulla látási viszonyok miatt viszont nem tudták rögtön kiemelni. A több mint hatórás csapatmunka után egy újabb merülés során viszont már sikerült felhozni a holttestet.

Az M1 Híradónak nyilatkozott a mentésben résztvevő búvárcsapat vezetője, aki azt mondta:

sosem látott összefogás

van a mentésben résztvevők között, annak ellenére, hogy extrém körülmények között tudnak csak dolgozni.

Egy dél-koreai férfi holttestét emelték ki a Dunából, Kulcsnál

Délután a Fejér megyei Kulcsnál emelték ki a Dunából egy dél-koreai férfi holttestét, ő is a hajóbaleset egyik áldozata. Nem sokkal később pedig

Ráckevénél is találtak egy holttestet,

az azonosítása jelenleg is tart. Ha kiderül, hogy ő is a hajón utazott, akkor már 12-re emelkedik a hajóbaleset áldozatainak száma, miután hétfőn szintén kiemeltek egy áldozatot a búvárok, egy másikat pedig a Bács-Kiskun megyei Hartánál találtak meg.

A belügyminiszter a nemzetbiztonsági bizottságban értékelte a hajóbaleset utáni mentést, amit gyorsnak és szakszerűnek nevezett. Pintér Sándor hangsúlyozta: jó az együttműködés a dél-koreai kormánnyal, a nagykövetségükkel és a búvárjaikkal is, elfogadják, hogy nem szabad bemenni a hajótestbe.

A hajóbaleset áldozataira emlékeztek hétfőn este

Hétfőn este több százan gyűltek össze a Margit-hídon, hogy a hajóbaleset áldozataira emlékezzenek. A Csíkszerda kórus által szervezett eseményen Dél-Korea ikonikus népdalát énekelték. A magyarok mellett koreaiak is részt vettek a megemlékezésen.

Megemlékezők a hajóbalesetben elsüllyedt Hableány turistahajó közelében (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

A hajóbaleset múlt hét szerdán történt, a Hableány nevű kis utasszállító hajón 35 ember utazott, 7 embert sikerült élve kimenekíteni. A szállodahajó ukrán kapitányát a baleset után őrizetbe vették, szombaton pedig letartóztatták. Hat nappal a baleset után közleményben fejezte ki részvétét a társaság elnöke. Azt írta: ahogy eddig, úgy a továbbiakban is együttműködnek a magyar hatóságokkal – közölte az M1 Híradója.

A Clark Ádám úszódaru segítségével tudják majd felszínre hozni a Hableányt

Szerdán hajnalban indulhat el Komáromból Budapestre a Clark Ádám úszódaru, amelynek segítségével a

felszínre tudják majd hozni az elsüllyedt Hableányt.

A búvárok már kedden is egész nap dolgoztak az előkészületeken, olyan pontokat kerestek a hajóroncson, amelyhez rögzíthetik majd a daru drótköteleit – hangzott el az M1-en.

A Clark Ádám úszódaru 200 tonna teherbírású, a rajta lévő gém 45 méter hosszú. Jelenleg Komáromban várakozik, eddig a magas vízállása miatt nem tudott elindulni Budapest felé. A Margit hídig ugyanis hét híd alatt kell áthaladnia.

A tervek szerint ez a jármű fogja kiemelni az elsüllyedt Hableány turistahajó roncsait a Dunából. A jármű felkészítése így már hétfő óta folyamatosan zajlik, csak a gém leengedése több mint fél napot vett igénybe. A darut üzemeltető cég egyik vezetője az M1-nek azt mondta: a csaknem 60 tonna súlyú Hableányt tovább nehezíti a hajótestbe beáramlott víz. A kiemelésnél pedig a legfontosabb cél az, hogy közben ne törjön ketté a roncs.

A GoogleEarth képéből és szonárfelvételből készített montázs (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Kedden is folyamatosan merültek a búvárok

A Margit hídnál kedden is folyamatosan merültek a búvárok. Az áldozatok felszínre hozása mellett a szakemberek azon is dolgoztak, hogy mire a Clark Ádám úszódaru megérkezik, már minden készen álljon a kiemeléshez.

A kilenc méter mélyen fekvő roncs helyzetét emellett a külföldről érkezett szonár által rögzített felvételek is segítik felmérni – erről beszélt az M1 Híradónak az Ipari Búvárok Országos Szövetségének az elnöke. Vámos Antal hangsúlyozta: a merülő búvároknak körbe kell járni a roncsot és pontosan megvizsgálni, hogyan helyezkedik el, viszont az, hogy az oldalára dőlt, sokat nehezít a helyzeten.

A munkálatokat nehezíti

a Duna vízállása is.

A folyó ugyanis a szerdai baleset óta is folyamatosan áradt, végül szombaton délután tetőzött a fővárosban, csak ezután kezdett el apadni. Az előrejelzések szerint a szakemberek dolga a következő napokban sem lesz könnyebb, hiszen a meleg időjárás hatására a magasan lévő vízgyűjtőkőn elindult hóolvadás, így lassulni fog az apadás üteme – ezt közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság.

m1

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner