6 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóSzerb embercsempészek ellen emeltek vádat Szegeden

Szerb embercsempészek ellen emeltek vádat Szegeden

Vádat emeltek öt szerb embercsempész ellen, akik illegális migránsokat próbáltak Ausztriába juttatni hamis rendszámú autókkal – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

A vádirat szerint a férfiak 2017. szeptember 16-án azért jöttek Magyarországra, hogy a társaik által a zöldhatáron korábban átjuttatott, és négy napig az Ásotthalom környéki erdőkben bujkáló migránsokat Ausztriába szállítsák. Ketten sofőrként vettek részt a bűncselekményben, a többiek utasként ültek a járművekben.

Az egyik autóban tizenegy afgán és egy bangladesi határsértő szállt be, a másik kocsi felvezetőként haladt előttük, hogy előre jelezzék a rendőri ellenőrzéseket. Az 55-ös úton a felvezetők észrevették a rendőröket, és telefonáltak a másik sofőrnek, hogy hagyjon ott mindent, és fusson el a kocsitól. A férfi így is tett, de a rendőröknek sikerült elfogniuk őt. A rendőrök a felvezetőket is követni kezdték, a járművet hat kilométeres autósüldözés után sikerült megállítaniuk.

A nyomozás során kiderült, hogy a csempészéshez használt autók rendszámait leszerelték, azokra hamis svájci rendszámokat tettek, valamint a gépkocsik forgalmi engedélyei is hamisítványok voltak – közölte Szanka Ferenc, a megyei főügyészség szóvivője.

forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem