Főoldal > Hírek > Életmód > Ezotéria: álomfejtés, jövendölés, gyógyítások > Szeptemberi horoszkóp: Halak, Kos és a Bika

Szeptemberi horoszkóp: Halak, Kos és a Bika

Hirdetés

Halak – szeptember havi horoszkóp

A Halak, míg szakmailag úgy érzi, egy egészen új időszámítás kezdődött, s hatalmas energiákat megmozgatva vág bele dolgaiba, addig a szerelem terén némi megingást, bizalmatlanságot hozhat a szeptember, kérdés, van-e mindennek alapja?
A Halak a szeptember folyamán azon kevesek közé tartozhat, akik szívesen járnak be dolgozni, s, ha kell, néha még plusz munkát is lelkesen vállalnak. Ezen lendületes hozzáállásnak az lehet az oka, hogy eme amúgy is szorgalmas jegy képviselői nagy áttörést, vagy legalábbis mindenképpen pozitív fejleményeket várnak a szeptembertől, amikor is általában a legtöbb helyen vége a nagy szabadságolásoknak, s minden visszatérhet a megszokott kerékvágásba, tehát lehet érdemben haladni a munkával. Ez most azért is jó megközelítés lehet a Halak részéről, mert, ha idővel alább is hagy a lelkesedés, az addig felmutatott eredmények könnyen felkelthetik olyanok figyelmét munkájukra, akik ezt követően már egészen másképpen állhatnak majd hozzájuk, s ezt jó értelemben kell érteni. Az egyetlen, ami meglehetősen kedvét szegheti a Halaknak, az lehet, ha elmarad a “nagy durranás”, ugyanakkor eme érdektelenség nem lesz tartós, hiszen e jegy szülötte alapvetően olyan helyen dolgozik tartósan, ahol élvezi is valamelyest, amit csinál, ráadásul, mivel valóságos “szorgalomfüggő”, így akkor is képes becsülettel hajtani, amikor másoknak még munkába menni sincs jóformán kedve. Ez azonban nem rossz tulajdonság, így igazán büszke lehet rá, hogy így gondolkodik!
Szerelmi élet
A párban élő Halak kapcsolatában a szeptember folyamán felütheti fejét egy bizonyos fokú bizalmatlanság, aminek többnyire önmaga, valamint párja megváltozott időbeosztása, s hirtelen el-eltűnögetései lehet a fő okozója. Azonban mint mindig, most is érvényes, hogy nem szabad mindjárt ítélkezni, inkább meg kell próbálni megbeszélni a dolgokat, s kideríteni, mi állhat a háttérben. A hosszú távú gyanakvás amúgy is csak degradál egy kapcsolatot, így mielőbb érdemes tiszta vizet önteni a pohárba, s, ha párja nem partner ebben, akkor valahogy mindenképpen érdemes valahogy mégis csak rábírni a lelkizésre, mintsem hagyja, hogy még a végén teljesen megszűnjön önök között az érdemi kommunikáció!
A jelenleg tartós párkapcsolaton kívül élő Halak a szeptembertől nagyon sokat várhatnak a szerelmi életüket illetően. Mivel ez a szeszélyes őszi hónap a nagy változások és újrakezdések ideje, nem is csoda, hogy eme jegy magányos képviselőit is áthatja eme kellemes, izgalmakkal teli időszak hangulata. Jól is van ez így, hiszen az efféle gondolatok nyitottá és kíváncsivá teszik az embert, ami megkönnyíti az ismerkedést. Ha valóban sikerül legyőznie óvatosságát kíváncsi természetének, akkor hamarabb célt érhet, mit gondolná, olyannyira, hogy még az októbert is ŐktŐbernek olvassa majd!
Pár nélkülieknek:
A jelenleg pár nélkül élő Halak számára a szeptember sokat ígér a szerelem terén, ugyanis a változások szele igencsak megcsapja és átjárja eme jegy magányos képviselőit, akik meglepően jól reagálnak minderre. A kíváncsiság és izgalom mindig is része volt a párkeresésnek, hiszen, egy új kapcsolat alakulásakor az ember egy addig számára ismeretlen terepre téved, nem tudja mikor, mi vár rá, mire számíthat újdonsült partnerétől, s ez az érzés felkavaró és egyszersmind olyannyira vonzó, hogy az már szédítő. Mindennek tükrében már nem is csoda, hogy, az amúgy óvatos Halakat is annyira megával ragadhatja ez az érzés, hogy sokkal könnyebben képes lesz megnyílni mások előtt, mint általában, ez pedig felpörgetheti körülötte az eseményeket, méghozzá csakis jó értelemben! Érdemes tehát elengednie magát, s hagyni, hogy sodródjon az eseményekkel, mert lehet, hogy éppen eme a szokásosnál lazább, vagy legalábbis némileg vakmerőbb hozzáállása lesz a magány tartós felszámolásának a kulcsa!
Párkapcsolatban élőknek:
A szeptembert párosan kezdő Halak kapcsolatában e hónap során gyanakvás és annak hozományaként, meglehetős bizalmatlanság állhat be, aminek fő oka az lehet, hogy mostanában kissé megváltoztak párja szokásai, vagy éppen türelmetlenebb, szótlanabb a szokásosnál. Erre rakódhat még az is, hogy, talán mindkettejük időhiánya és túlterheltsége miatt, talán nem, de mindenképpen gyérülni látszik a kettejük közötti kommunikáció is, ami csak nehezíti a rejtély megoldását, s ez nyomasztó lehet.
Eme történéseket azonban nem szabad kontrollálatlanul folyni hagyni, így mindenképpen érdemes mielőbb rábírnia párját, hogy ossza meg önnel gondolatait, ahogy mindig is, hiszen egy jól működő szerelmi kapcsolat egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb alapköve a párbeszéd. Ha sikerül átbeszélniük az ügyes-bajos dolgaikat, hamar helyre állhat a rend, ám ehhez partnernek kell lennie párjának is. Ha azonban úgy érzi, nem sikerül kellőképpen “felfeszítenie a kagylóhéjat”, akkor se hagyja, hogy párja elzárkózzon a dolgok érdemi átbeszélése elől, mert ez esetben akár teljesen meg is szűnhet önök között az érdemi kommunikáció, mely hosszú távon akár súlyosabb következményekkel is járhat a kapcsolatukra nézve. Fontos azonban megjegyezni, hogy, bár “minél előbb, annál jobb”, azért igyekezzen türelemmel és megértéssel is viseltetni párja iránt, ha esetleg elsőre még nem is sikerül mindjárt pontot tenni az ügy végére. Lassú víz, partot mos, de ahhoz folyamatosan kell hullámoznia a víznek, s talán most ez a legfontosabb!

Kos – szeptember havi horoszkóp

A Kos számára a szeptember tartogathat egy-két kellemetlen pillanatot, legalább is szakmai téren, míg a szerelemben a fásultság elleni fellépésnek jöhet el az ideje, így izgalmas utak elé nézhetnek párjukkal, ha aktívan tesznek a pozitív változások bekövetkezéséért.
A Kos munkahelyén valaki a hónap során babérjaira, sőt, akár egyenesen pozíciójára törhet, amit, jogosan, nehezen tolerálhat, s ez a feszült légkör akár komolyabb konfliktusok kialakulásához is vezethet, ha nem sikerül uralkodnia kitörő, intenzív érzelmein. A forrófejűség most azonban nem lehet a legjobb út a helyzet kezelésére, mert azzal csak alapot szolgáltathat a további támadásoknak. Legyen inkább mindig kimért és diplomatikus, őrizze meg a hidegvérét, bármilyen vulgáris is a helyzet, akkor hamarabb győzelmet arathat riválisa felett, s végül még az is megeshet, hogy ellenlábasát el is marasztalják majd a kollégáihoz való méltatlan hozzáállásáért. Gondoljon arra, hogy ön helyzeti előnyben van-e téren, hiszen végül is eredetileg öné a pozíció! Ami az egészségét illeti, ott kisebb, apróbb-cseprőbb megbetegedésekkel lehet maximum számolnia, melyek eredete inkább mostanában kissé eleresztett életviteléből fakadhat, amin nem lesz nehéz változtatni. A legjobb, ha odafigyel étkezési szokásaira, mert főként emésztőrendszere sínylődhette meg a nyári kiruccanásokat, s most ez kezdhet önön kiütközni.
Szerelmi élet
A tartós párkapcsolatban élő Kos általában igen mélyen képes érezni, így szerelmi élete is igen aktív, amelynek köszönhetően ritkán nevezhető kapcsolata ellaposodónak, most azonban mégis kissé annak érezheti a mindennapokat. Nem érdemes azonban ennek nagyobb feneket kerekítenie, mint amekkora az ügy, ugyanakkor tenni azért, hogy ez az állapot ne állandósuljon, szinte kötelező! Ez persze a Kosnak nem okozhat gondot, hisz, ha valakit, hát őt élénk fantáziával áldotta meg az ég, különösen, ha szexről, szerelemről van szó! A hónap során a szokásosnál is gyakrabban dobja be magát, s garantáltan meglesz az izgalom!
A jelenleg szingli életmódot folytató Kos meglehetősen hajlamos lehet túlságosan is karrierjére, aktuális teendőinek elvégzésére koncentrálni, ami könnyen azt eredményezheti, hogy még az olyan egyértelmű helyzetek is elkerülhetik a figyelmét, amelyekre máskor szinte azonnal ugrani szokott. Mindenképpen próbáljon meg hát ügyelni arra, hogy ne ássa bele magát a napi kötelezőkbe a kelleténél jobban, s, nyissa tágra szemét, mert lehet, hogy most egy igazi gyémántra lelhet a kőrakás közepén, még, ha csiszolatlan is!
Pár nélkülieknek:
A jelenleg egyedülálló Kos a szeptemberi hajtás során olyannyira belefeledkezhet mindennapi teendőibe, hogy, alapvetően erőteljes szexualitása ellenére, szinte teljesen el is kerülheti figyelmét, mindennemű érdemi közeledés. A karrierépítés és a maximalizmus mind-mind jó dolgok, de ezek mellett sem szabad teljesen megfeledkeznie az érzelmekről, mert annak már rövidtávon is igen káros hatásai lehetnek. Arról nem is szólva, hogy ilyen irányú dekoncentráltsága által egy olyan valakinek az érdeklődését is elvesztheti, aki bizony több mint tökéletes lenne önnek, hiszen nem csak, hogy megütné nem kis elvárásainak mércéjét, de könnyen lehet, hogy még jócskán meg is haladná azokat. Ráadásul most nem is kéne mást tennie eme illető meghódításáért, mintsem észrevennie közeledését, s közel engednie magához. Nem vitás tehát, hogy érdemes néha azért a hónap során felnéznie bokros teendői közül, nehogy éppen most szalassza, veszítse el élete nagy szerelmét pusztán munkabéli babérok miatt!
Párkapcsolatban élőknek:
A jelenleg tartós párkapcsolatban élő Kos szeptemberben kapcsolata ellaposodását érzékelheti, ami főként nem is annyira lanyha szerelmi életüknek, mindinkább időhiányuknak tudható be, aminek következtében meglehetősen kevés alkalmuk marad megélni érdemben szerelmüket. Mivel egy kapcsolat folyamatos ápolása létfontosságú, hogy az jól működjön, nincs mit tenni, meg kell oldaniuk ezt a helyzetet, s valahogy kieszközölni teendőik közepette, hogy minél többet lehessenek nyugodt, meghitt körülmények között együtt. Nem vitás, hogy ennek koordinálása önre vár, kedves Kos, úgyhogy itt az ideje bevetnie a jó ügy érdekében fantáziáját, s feldobnia kapcsolatukat, természetesen partnere minél széleskörűbb bevonásával, hiszen egyedül nehéz lenne mindezt véghezvinni, párkapcsolatról lévén szó ugyebár! Bízhat magában, s, ha megteszi a kellő lépéseket, a hetedik mennyországba repítheti a szeptember!

Bika – szeptember havi horoszkóp

A Bika munkahelyén könnyen azt tapasztalhatja a szeptember folyamán, hogy van valami a levegőben, de mégsem történik semmi, s, még sokszor azt is nehéz lehet megítélnie, hogy ez most jó, vagy rossz. Ami a szerelmet illeti, ott viszont igazán érzelem-gazdag, kiegyensúlyozott időszakra számíthat, így igazán érdekesnek, izgalmasnak ígérkezik az ősz első hónapja.
A Bika e hónap során a feladataival egy egyenletes, bár néha kissé túlhajszolt tempóban haladhat, így komolyabb lemaradással sem kell számolnia, legalább is, ami a szeptember elején kitűzött célokat illeti, ugyanis sok olyan pótlandó dolog is növelheti az elvégzendők számát, ami még a nyárról maradt vissza, s jó lenne már mihamarább végeznie vele. Mindezen, mondhatni szokásos szeptemberi körülmények ellenére valami nyugtalanító is van a levegőben, valami készülődik a háttérben, amiről csak ímmel-ámmal derülnek ki apróbb részletek, s ezt az igencsak szenzitív és éles látással rendelkező Bika ösztönösen megérzi. Ez pedig értelemszerűen fejtörést is okoz eme jegy szülötteinek, hiszen, ha valaki, hát a Bikák nem szeretnek a sötétben tapogatózni. Igaza is van, mert a bizonytalanságnál nincs is rosszabb, így igyekezzen minél előbb a végére járni a furcsaságoknak, de persze csak óvatosan!
Szerelmi élet
A párban élő Bika úgy érezheti, minden a lehető legnagyobb rendben van kapcsolatában, szerelme megértő és türelmes, akire minden körülmények között számíthat, ráadásul még romantikából sem lesz hiány az elkövetkezendő időszakban. A kép tehát szinte tökéletes, így hát érdemes is kiélvezniük e nyugodt, szerelmes heteket. Ne is hagyják, hogy esetleg valaki beleszóljon közös dolgaikba, mert ez az egyetlen tényező, ami most felboríthatja az idilli állapotokat! Legyen az jó barát, vagy ellenség, mindenki inkább aggódjon a saját dolgai miatt, mintsem az önök kapcsolatáért.
A jelenleg pár nélkül élő Bika számára igazán pozitív élményeket tartogat a szeptember a szerelem terén! Könnyen felkeltheti érdeklődését, egy, a barátai körében, puszta véletlen folytán megismert, vagy éppen egy új munkatárs személyében érkező valaki, aki kissé túlságosan is hamar fontossá válhat életében, s ez megijesztheti. Érdemes lehet azonban eme tipikus, “beleesős” helyzetben ezúttal kivételt tennie, s hagyni a szokásosnál gyorsabban történni az eseményeket, mert, ha valaki ennyire nagy hatással tudott lenni önre, abban tényleg lehet valami, aminek érdemes a végére járnia! A csalódás az élet rész, de most a csillagok állása mégsem ezt irányozza elő!
Pár nélkülieknek:
A jelenleg párt kereső Bika életébe a szeptember jelentős, s ami a fő, mindenképpen pozitív irányú változásokat hozhat, eme őszi hónap során ugyanis megismerkedhet valakivel, aki hihetetlenül nagy, csaknem hipnotikus hatással lehet önre. E titokzatos idegen egy baráti társaság révén, esetleg új munkatársként, sorstársként érkezhet éltébe, egyből, fenekestől felforgatva azt! Ez elsőre ijesztően hathat az alapvetően konzervatív, csaknem tradicionális módon gondolkodó, s ennek megfelelően a biztonságot és a fokozatosan kiépített, jól követhető módon fejlődő kapcsolatokhoz szokott Bikára, ám ettől még most mégsem ajánlatos megálljt parancsolnia az eseményeknek, mert az könnyen tönkreteheti a varázst, amiről eztán már nem lesz az unokáknak mit mesélni. Az lebegjen a szeme előtt, hogy, mivel ön kiváló megérzésekkel rendelkezik, már biztos kiszagolta volna, ha valami nem stimmel, így felesleges óvatoskodnia. Amúgy is, aki ilyen nagy hatással, s így befolyással tud lenni önre, az csakis különleges és kivételes tulajdonságokkal megáldott rokonlélek lehet, aki talán ugyanazon elvek alapján éli életét, mint ön, s így, hasonló értékrendet is vall, tehát nincs mitől tartania, sőt! Meglehet, hogy végre Ő lehet az, az egyetlen, a tökéletes, aki talán egész hátralévő életében elkíséri majd!
Párkapcsolatban élőknek:
A szeptember egy igazán csodálatos és örömteli hónapnak ígérkezik a szerelem terén a tartós párkapcsolatban élő Bikának, ami igencsak erősítheti bizalmát párjában, valamint meggyőződését atekintetben, hogy önök minden kétséget kizáróan, remekül összeillenek. Érdemes is most élvezniük eme mámorosan szerelmes időszakukat, hiszen nincs is annál jobb érzés a világon, mint amikor az ember egy olyan szerető valaki mellett térhet nyugovóra, akiről tudja, hogy igazi, hű társa és barátja, akire mindig számíthat, bátran támaszkodhat, bármit is hozzon a holnap. Természetesen, eme harmonikus egymásra hangolódásuk testiségükre is jó hatást gyakorolhat, így egésze új utakat fedezhetnek fel együtt, melyekről eddig még csak szó sem esett, nem, hogy tettlegességig jutottak volna, s mivel eme kacér kísérletezgetésnél kevés izgatóbb dolog létezik a világon, ne tartsa vissza a szégyenérzet, evezzen nyugodtan ismeretlen, tiltott vizekre, s élvezze, hogy most ez a legnagyobb “gondja” az életében! Arra az egyre érdemes csak figyelniük, hogy a szeptember folyamán semmiképpen se engedjenek teret egy kicsit sem a környezetükben élőknek atekintetben, hogy beleszóljanak kapcsolatukba, mert az nagyon megkeserítheti a boldog órákat, s ezt most nem szabad kockáztatniuk, hiszen ritkák az életben az olyan pillanatok, amikor minden ennyire tökéletes! Törődjön mindenki a saját dolgával, de ne az önökével! Zárják teljesen ki az elkövetkezendő hetekben a külvilágot!
Forrás: bestofcafe
Képek: MaXinfoKunigunda KincseiBoonjurnalul, banyaragya, blikk, nlcafe

Szólj hozzá, mondd el véleményed és ne felejtsd el megosztani!

hozzászólások

Megosztás:
Hirdetés
tűzvédelem
loading...
photographer-banner_468
WordPress Lightbox